Ellenzéki közös polgármesterjelölt indul Dunakeszin

HírKlikk 2019. június 9. 13:06 2019. jún. 9. 13:06

A dunakeszi ellenzék, öt párt és egy mozgalom egyetlen közös jelöltet indít a város fideszes jelöltje ellen az őszi polgármester-választáson - jelentették be vasárnap. Abban is megállapodtak, hogy az ötvenezer lakosú Pest megyei város mind a tíz körzetében közös képviselőjelölt indul majd.

 A dunakeszi sajtótájékoztatón a közös polgármesterjelölt, a függetlenként induló Gerner Péter elmondta, hogy több hónapos egyeztető tárgyalások eredményeként jött létre a megállapodás az MSZP, az LMP, a DK, a Momentum, a Jobbik és a Mindenki Magyarországa Mozgalom között. Sikerült a város érdekeit szem előtt tartva az ellentétes politikai nézeteket háttérbe szorítani - emelte ki.

A közös jelölt arról is szólt, hogy a gyors ütemben fejlődő agglomerációs városban a lakosság lélekszámának növekedésével nem tart lépést az infrastruktúra fejődése. Kevés az óvodai hely, az óvodák, iskolák zsúfoltak, gyakoriak a közlekedési dugók - példálózott -, hozzátéve, hogy ezen a helyzeten akarnak változtatni. A legfontosabb feladat a zöldfelületek növelése - tette hozzá.

Városfejlesztési koncepciójuk összeállításához a következő hetekben a pártok képviselői felkeresik a városban élőket, hogy az ő véleményük szerint alakítsák ki a végleges programot - közölte. 

Gerner Péter az MTI-nek azt mondta, hogy informatikusként, menedzserként a vállalkozásában kellő tapasztalatra tett szert ahhoz, hogy a várost sikerrel tudja vezetni, ha elnyeri a választók bizalmát.

Forrás: MTI/Hírklikk