Ennek az adatnak nem örülnek a nyugdíjasok

HírKlikk 2018. december 10. 05:05 2018. dec. 10. 05:05

A napokban jelent meg a Nyugdíjak és egyéb ellátások, 2018 című KSH-kiadvány, melyből kitűnik, hogy 2017-ben 2,4 százalékos nyugdíjemelést hajtottak végre, ami a januári 1,6 százalékos nyugdíjemelés és a tervezettnél magasabb éves infláció miatti 0,8 százalékos korrekciós emelés együttes értéke volt.

A nyugdíjas fogyasztóiárindex 2,3 százalékos növekedése mellett a nyugdíjak reálértéke 0,1 százalékkal emelkedett - a KSH nyomán a Portfolio. Közben ugyanakkor a keresetek látványosan emelkedtek tavaly, a reálbérek növekedése meghaladta a 10 százalékot, ezért a nyugdíjak relatív pozíciója, azaz a nyugdíjak vásárlóerejének a keresetek vásárlóerejéhez viszonyított mértéke jelentősen csökkent 2017-ben. Az öregségi nyugdíj átlagos értéke a nettó keresetek 58 százalékának felelt meg.

Ez az arányszám 2003-ban volt ennyire alacsony. Ennek magyarázata, hogy a látványos hazai béremelkedés miatt elszakadtak a keresetek a nyugdíjaktól. Ez a portfolio.hu szerint összességében javítja a nyugdíjrendszer stabilitását.

Az egy főre jutó átlagos öregségi nyugdíj összege 2018 januárjában 129 637 forint volt, 4,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A nők öregségi nyugdíja több mint 17 ezer forinttal maradt el a férfiakétól - írja a KSH.

Az országos átlagot Budapest, valamint Pest, Fejér és Komárom-Esztergom megye értékei haladták meg, ugyanakkor Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és Békés megye átlagösszegei nem érték el a 120 ezer forintot. A legalacsonyabb érték Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez tartozott, ami közel 39 ezer forinttal maradt el a legmagasabb - 154 ezer forintos - fővárosi átlagtól.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, valamint a dél-alföldi Bács-Kiskun és Békés megyében a 100 000 forintnál kisebb összegű öregségi nyugdíjban részesülők aránya 40 százalék fölött volt, míg Budapesten az ellátottak ötödének volt ilyen alacsony a nyugdíja. A 180 ezer forint feletti öregségi nyugdíjban részesülők aránya 29 százalékkal a fővárosban volt a legmagasabb, ami az országos átlagot 13,1 százalékponttal meghaladta. Ugyanebben a kategóriában arányukat tekintve Békés megyében voltak a legkevesebben, hányaduk 6,9 százalékponttal elmaradt az országos átlagtól.

Forrás: Portfolio