Ennyi magyar nyugdíjas áll a szakadék szélén

HírKlikk 2019. január 16. 05:51 2019. jan. 16. 05:51

A számokból kiderül, hogy az Európai Unióban a szegénység kockázatának kitett nyugdíjasok aránya 14,2 százalék volt 2017-ben, ehhez képest Magyarországon "csak" 9 százalék érintett.

Az elmúlt napokban nagy port kavart a hír, miszerint csúszik a nyugdíjak utalása. Az eset is rávilágított arra, hogy ma Magyarországon hatalmas szakadék tátong a nyugdíjak között. Van, akinek valóban súlyos csapás, ha csak egyetlen napot is késik.

A Pénzcentrum tavaly a Magyar Államkincstártól (MÁK) kapott adatok alapján beszámolt róla, hogy 2018 januárjában 1 997 898 volt azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akiknek belföldre folyósította a MÁK az öregségi nyugdíjukat.

Harmaduk havonta százezer forint alatti öregségi nyugdíjat kap, és több mint háromezren vannak, akiknek havonta kevesebb mint 25 ezer forintból kell gazdálkodniuk.

És ez már a teljes ellátás, vagyis tartalmazza az öregségi nyugdíj mellett folyósított kiegészítéseket is.

Ugyanakkor több mint 22 ezren 300 és 400 ezer forintos nyugdíjból gazdálkodhatnak,

de közel háromezren vannak, akik 400 és 500 ezer forinti nyugdíjellátásban részesülnek. És még ennél is van feljebb, azt azonban, hogy mekkora a legmagasabb nyugdíjösszeg, amit Magyarországon folyósítanak, a MÁK nem árulta el.

Forrás: Pénzcentrum