Éppen ott volt a Hír TV, amikor a fideszes képviselő megérkezett az adományával

HírKlikk 2018. december 31. 10:20 2018. dec. 31. 10:20

Idén is meleg étellel segíti Nyugat-Nógrád országgyűlési képviselője a balassagyarmati hajléktalanszálló lakóit. Szilveszter előtti látogatásakor éppen ott volt a Hír TV kamerája is.

A népkonyhán fél száz ember étkezését biztosítják minden nap, így a szilveszteri időszakban is. A konyha melletti szálló is teljes kapacitással üzemel, az idei bővítéssel pedig még többen tudnak ott megszállni.

Egymás után érkeztek az ételes dobozok, gyümölcsök és édességek a balassagyarmati hajléktalanszálló konyhájára. Nyugat-Nógrád országgyűlési képviselője évek óta támogatja a szilveszteri időszakban a szálló lakóit – számolt be a Hír TV.

„Vállalkozások, ismerősök, barátok, magánszemélyek összeadják kicsit a támogatásukat, és ezzel segítünk az itteni hajléktalanoknak. Bízunk benne, hogy az ünnepük egy kicsit jobb lesz, szebb lesz ezzel” – nyilatkozta Balla Mihály országgyűlési képviselő.

A konyhán 50 embernek tudnak melegételt adni, míg a szomszédos szállóban 20 embert tudnak ellátni. Idén itt felújítást végeztek, aminek a lakók is örülnek. A szállóban idén energetikai felújítás is volt, ebben az alapítványi pályázatok mellett Balassagyarmat város önkormányzata is segített.

„Ebben az év júniusában adott másfél milliós támogatást, amivel az épület tetejét fel tudtuk újítani, mert beázott. A Hajléktalanokért Közalapítványhoz is pályázatunk, az ablakcserét szerettük volna megvalósítani, és nyertünk is egy egymilliós összegű támogatást, amiből a hajléktalanszálló ablakait és bejárati ajtót ki tudtuk cserélni” – foglalta össze Hugyecz Anna Mária intézményvezető.

A Magyar Vöröskereszt további 2,8 millió forintot is elnyert, ebből jövőre a vizesblokkot cserélik, tíz tábori ágyat vesznek, illetve egy lakókonténerrel biztosítják a krízis időszakban az ellátást.

Forrás: Hír TV