Érettségire készülő diák az MSZP listáján

Nagy András 2019. február 26. 10:04 2019. feb. 26. 10:04

Kálló Dániel neve eddig a Független Diákparlament kapcsán lehetett ismerős, most azonban az MSZP EP-listáján szerepel. Az érettségire készülő fiatal az ATV Egyenes Beszéd című műsorában el is mondta, miért vállalta el a szocialisták felkérését.

Tüttő Kata és Kálló Dániel volt az Egyenes Beszéd hétfői műsorának vendége, mindketten az MSZP színeiben ültek a stúdióban. Tüttővel kapcsolatban ez nem is keltett feltűnést, ám a fiatal Kálló Dániel nevével eddig a Független Diákparlamentben találkoztunk. Most viszont az MSZP Európai Parlamenti listáján szerepel. Erről Kálló azt mondta, abban állapodtak meg, hogy oktatáspolitikában dolgozó fiatalként kérik a jelöltségre, de nem kérik, hogy lépjen be a pártba.

Tüttő Kata ehhez annyit tett hozzá, hogy az MSZP listája minden Európa-párti szövetséges előtt nyitott, és hogy ez a lista egy generációk közötti szövetségről is szól. Mint mondta, az MSZP célja, hogy legyen jelen az a generáció is a politikában, aki a legnagyobb vesztese lehet egy Európa-ellenes kampánynak, és Magyarország unióból való kivezetésének, vagy éppen a klímaváltozásnak.

„A jövőnkről van szó” – fogalmazott Kálló Dániel, aki szerint nem igaz, hogy a fiatalokat nem érdekli a politika. Más kérdés, hogy a politikai szerepvállalás ebben a generációban valóban nagyon ritka.  De nincsenek tökéletes pártok, ez nem lehet egy indok arra, hogy hátradőljünk, és azt mondjuk, hogy majd beszállok, ha megjelenik egy „jó” párt, mert ez messiásvárás. Szerinte lehetőségeket kell adni ennek a generációnak, hogy be tudjon lépni a politikába, de ez nekik is felelősségük.

Mint a műsorban később kiderült, Kálló Dániel még érettségire készül, Tüttő Kata viszont szülőként került az MSZP EP-listájára, aki az európai programjukról azt mondta, egy olyan új Európában gondolkoznak, aminek középpontjában a polgár van.  Például az energiaszegénység kérdése, ugyanis 80 millió olyan európai lakos van, akinek nincs egészséges otthona, mert vizes, penészes, rosszul fűthető, rosszul hűthető lakásban lakik.

„Azok a gyerekek, akik ide születnek, azok az év nagy részét betegen töltik, és lemaradnak az oktatásban is, és lemaradnak később a munkaerőpiacon is” – mondta, hozzátéve, hogy a magyar kormány nem fordít semmit arra, hogy a lakások energiahatékonysági felújítását elvégezze, az uniós pénzek nagy részét a saját vállalkozóikhoz, a saját hasznukra fordítja.

Tüttő szerint erről fog szólni a következő időszak, vagyis hogy a Fidesz hazugságaival szemben, bemutatják a saját valóságukat és „a mi Európánkat”. Ami például arról szól, hogy legyen erősebb Európa olyan szempontból, hogy senki ne kerülhesse ki az adófizetést, a nagy technológiai cégek ugyanis szinte semmi adót nem fizetnek.

Vagy amit Kálló Dániel emelt ki: 100 évvel ezelőtt egy érettségi bizonyítvány belépő volta felső tízezerbe, ma pedig legfeljebb az életbe való belépéshez elég. Inflálódnak ezek a képzettségek, mert nem fejlődnek. Ahelyett, hogy a kormány egy nagyon gyorsan változó világra készülne, egy előre meghatározott, felülről vezérelt rendszerbe teszi bele az embereket.

Az MSZP európai kampányának szlogenjéről (Haza. Szeretet. Európa.) Tüttő Kata kifejtette, hogy a gyűlölettel szemben a még több gyűlölet nem vezet eredményre. Ezért a mostani gyűlölködő kormányzati kommunikációra egy pozitív érzelemmel, a szeretettel válaszolnak.