Erzsébetváros: az LMP a DK-s jelöltet támogatja

HírKlikk 2019. augusztus 9. 11:44 2019. aug. 9. 11:44

Vattamány Zsoltnak több ellenzéki kihívója is akad Erzsébetvárosban. A tavaly még budai körzetben induló DK-s Niedermüller Péter mellett a szocialistáktól nemrég kilépett Hunvald György is rajthoz áll, míg szerdán az LMP-t nyáron otthagyó politikus, Moldován László is jelezte polgármesterjelölti indulását.

A budapesti LMP és az illetékes területi szervezet döntése szerint a párt az ellenzéki együttműködést támogatja, amelynek jelöltje Niedermüller Péter Erzsébetvárosban – erről beszélt az Azonnali kérdésére Kanász-Nagy Máté, a párt országos elnökségének titkára, egyben a párt szóvivője.

A pártoktól függetlenül, de az Élhető Erzsébetváros Egyesület és a Puzsér Róbert-féle Állampolgárok a Centrumban Egyesület támogatásával induló Moldován erről azt nyilatkozta az Azonnalinak: szerinte Niedermüller Péter az első perctől esélytelen legyőzni a regnáló polgármestert. Így inkább ő és támogatói kompetens jelöltet akarnak állítani, „és szerencsére többen azt gondolják, hogy ez én vagyok”.

Kanász-Nagy Máté LMP-szóvivő szerint miután Moldován kilépett a pártból, útjaik elváltak, ezért hogy ő milyen politikai tevékenységet folytat, az a „saját ügye”. Azt ugyanakkor nem a pártja álláspontjaként, hanem saját magánvéleményeként megjegyezte: azt látja, míg az LMP és az ellenzéki együttműködés a Fidesz ellen harcol, Moldován László és az őt támogató erők az ellenzéken belüli frontvonalakat is erősítik.

Hogy akkor szerinte rossz-e, hogy Moldován indul, arra azt mondta: szíve joga megtenni, a választók egyértelmű döntést fognak hozni erről, és akkor nagyon sok kérdés végére pont kerülhet.

Forrás: Azonnali