„Európa dekadens, fehérekből és feketékből álló kevert néppé akar tenni minket”

HírKlikk 2019. június 13. 09:13 2019. jún. 13. 09:13

Az MDR német közszolgálati műsorszóró Tamás Gáspár Miklóssal készült interjú kivonatát is közölte honlapján, azzal, hogy az anyagot részletesebben közreadja rádióadóin is. Tamás Gáspár Miklóst az Orbán rezsim egyik legnevesebb bírálójaként mutatta be. 

A filozófus egy kérdésre válaszolva kijelentette: Az Orbán-kormány arra tör, hogy a saját szemléletére formálja a történelempolitikát: új tankönyveket irat, új kiállításokat szervez, vannak új múzeumok és új kutatóintézetek is, amelyek még az állami médiánál is eltökéltebben terjesztik a magyar nemzet nagy narratíváját, amely szerint a nemzet mindig idegen erők ellen harcol: a nagy középkori birodalmaktól az osztrákokon át a Szovjetunióig, most meg Európa ellen. 

E narratíva szerint Európa dekadens, fehérekből és feketékből álló kevert néppé akar minket tenni, és az igaz magyar nép harcol ez ellen. Orbán történelemelméletei úgy néznek ki, hogy a nyugat és Európa, a felvilágosodás és a liberálisok ellen vagyunk. „Ez völkisch-rasszista fogalomnak tűnik” - vetette fel az újságíró, mire Tamás Gáspár kijelentette: „Igen, Magyarország völkisch-rasszista fogalma”. Ugyancsak kérdésre azt is kifejtette: Orbán logikája szerint a nép az egyén felett áll, mert Orbán szerint az individualizmus „dekadens, beteges, patológiás”. „A kormány diskurzusa szerint minden individualista meleg, vagy zsidó, vagy meleg zsidó” - mondta. 

Az újságíró döbbent felkiáltására leszögezte: „Nem viccelek, és ez a legszörnyűbb, hogy nem viccelek”.  Majd a kérdésre, hogy mindennek mi a célja, azt mondta: „Teljes felhatalmazás Orbán úr és klikkje számára: hatalom a gazdaságban, a politikában, a kultúrában és a gondolkodásban. Ezt nevezik diktatúrának, nem?"

Forrás: Hírklikk