Európában nincs nagyobb közpénzpazarló a magyar kormánynál

Nagy András 2019. március 4. 17:20 2019. márc. 4. 17:20

Ahogy a Hírklikk is megírta, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán elképesztő ötlet megvalósítására írt ki közbeszerzési eljárást a helyi önkormányzat: konkrétan akváriumra, és állatfigurákat formázó szigetek építésére fogják költeni az uniós pénzt a városban, állítólag ezekkel az attrakciókkal szeretnék szórakoztatni a turistákat.

A fenti projekt azonban messze nem a közösségi közpénzpazarlás csúcsa. A magyar kormány ugyanis szinte sportot űz az első, de második ránézésre is értelmetlennek tűnő Európai Uniós beruházások terén, és most nem is elsősorban a klasszikus főtérfelújításokra és szellemfürdőkre kell gondolni. Hanem például arra a pár évvel ezelőtti projektre, amikor egy „ingyenenergia gép” kifejlesztésére adott egy dunaújvárosi cégnek félmilliárd forintot a kormány. A gépet tudomásunk szerint azóta sem látta senki.

Emlékezetes eset volt pár éve az alföldi Berettyóújfalun 500 millió forintnyi uniós pénzből létesített bobpálya, amely lejtő hiányában elektromos bobokkal biztosítja a száguldást, de meg kell említsük azt a később európai hírűvé vált magyar projektet is, amelynek keretében egy „világszínvonalú állategészségügyi centrum”, más néven kutyafitnesz-szalon jött létre a szlovák határ közeli Drégelypalánkon.

Végül, de nem utolsó sorban, ha már kellően kiröhögtük magunkat, azért emlékezzünk meg arról is, hogy a temérdek értelmetlen, drága és verseny nélküli hazai uniós közbeszerzés már az Európai Bizottság szerint is annyira aggasztó mértékű, hogy konkrétan egy külön vizsgálatot és jelentést rendelt el 2018 végén az EU felzárkóztatási alapjainak magyarországi felhasználásával kapcsolatban.