Ezeket a járműveket tiltották ki Tihanyból

HírKlikk 2019. július 26. 05:00 2019. júl. 26. 05:00

Tihany önkormányzatának képviselő-testülete új résszel bővítette a közösségi együttélés alapvető szabályainak megsértéséről szóló helyi jogszabályát.

A Balatontipp tudósítása szerint a rendeletben kimondják, hogy a közösségi együttélés alapvető szabályainak megsértését követi el az, aki önegyensúlyozó járművel (pl. segway), elektromos vagy más gépi meghajtású közlekedési, sport, vagy szabadidős eszközzel (pl. hoverboard, elektromos gördeszka, elektromos roller) Tihany Község Önkormányzata tulajdonában vagy kezelésében álló meghatározott területen gyalog- és kerékpárúton, járdán, parkban, közparkban, téren, egyéb parkosított területen, vagy a gépjármű forgalom elől időszakosan vagy állandó jelleggel elzárt közterületen közlekedik, és azokat nem gyalogosan tolva vagy kézben tartva halad. 

A tiltás nem vonatkozik a KRESZ előírásainak megfelelő elektromos kerékpárokra, a rendvédelmi szervek járműveire és eszközeire, valamint a mozgáskorlátozottak által használt eszközökre.

A rendelet szerint a közösségi együttélés alapvető szabályainak megsértése esetén annak elkövetőjével szemben százötvenezer forintig terjedő közigazgatási bírság illetve ötvenezer forint helyszíni bírság szabható ki. Ez utóbbi kiszabására a közterület felügyelő jogosult. A jogszabály kimondja azt is, hogy a rendeletben meghatározott a közösségi együttélés alapvető szabályainak megsértése esetén elkobzás is alkalmazható.

Egy, a Tihanyi Visszhang júliusi számában megjelent írás szerint a képviselő-testület azért döntött a korlátozás mellett, mert az érintett eszközök használóik gyakran lehetetlenné teszik a gyalogos közlekedésre szolgáló területek biztonságos, rendeltetésszerű használatát. A járókelők egyrészt nehezen észlelik a járműveket, másrészt, ha rutintalan személyek használják, akár veszélyt is jelenthetnek a járókelőkre.

Forrás: Hírklikk