Feljelentést tettek a miskolci hangfelvételen elhangzottak miatt

Csanádi Dávid 2019. október 7. 18:23 2019. okt. 7. 18:23

A Hírklikk által közzétett hangfelvétel alapján a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt magánszemélyként tett feljelentést a Miskolci Rendőrkapitányságon Ifj. Tényi István.

A feljelentést tartalmazó dokumentum egyik példányát szerkesztőségünkhöz is eljuttatta.

„Bejelentést teszek ismeretlen elkövető ellen a 2012. évi C. törvény 350. § (1) bekezdésébe ütköző és az (1) bekezdés e) pontja szerint minősülő a választás, a népszavazás, a népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt” – írta a feljelentő a dokumentumban.

Az említett paragrafus így rendelkezik:

(1) Aki a választási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó választás, népszavazás, népi kezdeményezés vagy európai polgári kezdeményezés során

a) a jelölési eljárás szabályait megszegve erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel vagy anyagi juttatással szerez ajánlást,

b) népszavazás kezdeményezése, népi kezdeményezés vagy európai polgári kezdeményezés indítványozása érdekében erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel vagy anyagi juttatással szerez aláírást,

c) jogosultság nélkül szavaz,

d) jogosulatlanul aláír, hamis adatokat tüntet fel,

e) arra jogosultat a választásban, a népszavazásban, a népi kezdeményezésben vagy az európai polgári kezdeményezésben akadályoz, vagy erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel, illetve anyagi juttatással befolyásolni törekszik,

f) megsérti a választás vagy a népszavazás titkosságát,

g) meghamisítja a választás, a népszavazás, a népi kezdeményezés vagy az európai polgári kezdeményezés eredményét,

h) a jelölési eljárás során az ajánlásáért, illetve a népszavazás kezdeményezése, népi kezdeményezés vagy európai polgári kezdeményezés indítványozása során az aláírásáért anyagi juttatást fogad el,

i) szavazatát anyagi juttatás nyújtásától teszi függővé, és erre tekintettel anyagi juttatást fogad el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A feljelentő szerint „a sajtóban megjelent információ – bizonyítottság esetén – a választás rendje elleni bűntett megállapítására lehet alkalmas”.

Telefonon sikerült elérnünk Ifj. Tényi Istvánt, aki a megerősítette a feljelentés tényét, de felhívta a figyelmet arra is, hogy aligha várható az ügyben olyan gyors intézkedés, mint például Pikó András kampánystábjával szemben.

– Ezt az ügyet nagyon sokáig el lehet húzni úgy, hogy érdemben nem foglalkoznak vele – vélekedett Tényi, hozzátéve, bízik benne, hogy a rendőrség teszi majd a dolgát, de mire a nyomozás befejeződik, már régen vége lesz a választásoknak. A feljelentő szerint ez különösen igaz akkor, ha a nyomozás elején nem tudnak megnevezni gyanúsítottat.

Ifj. Tényi István azt is elmondta lapunknak, hogy reméli, más választópolgárok is élnek a bejelentés lehetőségével, ha bűncselekmény jut a tudomásukra, mert így őrizhető meg a jogrend Magyarországon.