Félmillióval több tankönyvet rendeltek idén

HírKlikk 2019. augusztus 2. 13:03 2019. aug. 2. 13:03

Félmillióval több tankönyvet rendeltek idén, mint tavaly, azok mégis 700 millióval kevesebbe kerültek a családoknak és a költségvetésnek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence azt mondta, a hét elején mind a 13 millió tankönyv megérkezett a raktárba, ahonnan augusztus végéig mintegy négyezer helyszínre szállítják majd ki azokat.

Azáltal, hogy az állam átvette a tankönyvek fejlesztését, előállítását és kiszállítását, a tankönyvek garantáltan megérkeznek majd az intézményekbe az iskolakezdésig - emelte ki.

Kitért arra is, mielőtt a tankönyvek engedélyt kapnak, három éven keresztül pedagógusok próbálják ki őket, ezzel is biztosítva, hogy azok jó minőségűek és jól használhatók legyenek.

Az alap tankönyvek mellett a nemzetiségi, sajátos nevelési igényű gyerekeknek gyártott, kis példányszámú könyvekre is energiát fordítottak, hogy azok is jó minőségben készüljenek el - tette hozzá az államtitkár.

Rétvári Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, jövő szeptembertől minden köznevelésben tanuló 1.-12. évfolyamos diák ingyen kapja majd a tankönyveket. Az ingyenes tankönyv többé nem szociális ellátás, hanem a családtámogatás része - hangsúlyozta.

 

Forrás: MTI