Fenyő-gyilkosság – Gyárfás Tamás befejezte vádlotti vallomását a törvényszéken

HírKlikk 2020. február 18. 19:00 2020. feb. 18. 19:00

Befejezte összefüggő vallomástételét Gyárfás Tamás médiavállalkozó, sportvezető – a Fenyő-gyilkosság elsőrendű vádlottja – a büntetőper harmadik tárgyalásán, a Fővárosi Törvényszéken, kedden.

Fenyő János médiavállalkozót 1998-ban ölte meg Budapesten Jozef Rohác, aki emiatt jogerős szabadságvesztését tölti. Az ügyészség a mostani eljárásban azzal vádolja Gyárfás Tamást, hogy ő bízta meg az azóta már más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást és Tasnádi Pétert Fenyő János megölésével. A vád szerint, Portik Tamás meg is szervezte a gyilkosságot, ő bérelte fel Rohácot.

A Portik Tamás ellen a Fenyő-gyilkosság és az 1998 nyarán elkövetett Aranykéz utcai, négy halálos áldozatot követelő robbantás ügyében elrendelt perújítást egyesítették a Gyárfás elleni eljárással. Így már vádlott-társak, tetteiket ebben az eljárásban együtt fogják elbírálni. Gyárfás Tamást az ügyészség a Fenyő-gyilkosság ügyében előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolja – mint felbujtót.

A büntetőperben múlt kedd óta, három tárgyalást tartottak, ebből két és fél napon át adta elő védekezését Gyárfás Tamás. Az elsőrendű vádlott tagadta bűnösségét. Részben azzal érvelt, hogy Fenyő Jánossal fennálló vitái nagyrészt még jóval a gyilkosság előtt rendeződtek, így semmi indoka nem volt a gyilkosságra. Másrészt pedig kritizálta a terhelő bizonyítékokat. Szerinte egyes tanúk nem szavahihetőek, vallomásaik ellentmondóak, a közte és Portik Tamás között lezajlott beszélgetések – Portik által titokban rögzített – többórányi felvétele pedig manipulált, vágott, nem bizonyító erejű.

Kedden Gyárfás Tamás beszélt többek között a Postabank egykori elnöke, Princz Gábor és Fenyő János közti ellentétről, valamint Princz és Portik kapcsolatáról.

Forrás: MTI/Hírklikk