Fidesz: Színtiszta kampányakció volt a rendkívüli parlamenti ülés összehívása

HírKlikk 2019. május 17. 18:20 2019. máj. 17. 18:20

Az ellenzék színtiszta kampányakciójának nevezte az Országgyűlés rendkívüli ülésének pénteki összehívását a kormánypártok nevében nyilatkozó KDNP-s Nacsa Lőrinc.

A politikus pénteken ezt azzal is alátámasztotta, hogy az üléstől az ellenzék közel harmada, vagyis tizennyolc képviselőjük is távol maradt, holott az ellenzék kezdeményezte annak összehívását.

Ebben a kampányakcióban a Fidesz és a KDNP képviselői nem vettek részt - hangsúlyozta. Már csak azért sem, mert teljesen álságosnak és kétszínűnek tartják, hogy "azok az ellenzékiek akcióznak most, akik devizahitelekbe hajszolták az embereket, de egyetlen, a bajbajutottakat segítő intézkedést sem szavaztak meg" - fogalmazott.

Az elmúlt években a Fidesz-KDNP parlamenti többség és a kormány számos intézkedést hozott a bajbajutott családok érdekében. Csak az eszközkezelő 36 ezer családot mentett meg, akik közül már csaknem húszezren jelezték, hogy élnek a felkínált lehetőséggel és így visszakaphatják otthonukat - ismertette.

Forrás: MTI/Hírklikk