Fodor Gábor: ezt a történetet most befejeztem

Kardos Ernő 2019. augusztus 28. 06:28 2019. aug. 28. 06:28

Lemondott tisztségéről Fodor Gábor a Magyar Liberális Párt elnöke. A politikus döntését – egyebek mellett – azzal is indokolta, hogy a Fidesz olyan választási rendszert dolgozott ki, amelyben az ellenzéki pártok egymással szoros szövetségi rendszerben képesek leváltani a kormányzópártot. Fodor Gábor közvetlenül lemondása után nyilatkozott a Hírklikknek.

A politikától is visszavonul, vagy csak a Liberálisok elnöki posztjáról mond le?

A közélettől semmiképp nem kívánok a jövőben sem távol maradni. A pártelnöki posztról viszont már lemondtam, s természetesen visszavonulok a napi politikától is.

Miért most jelentette ezt be, hisz alig kezdődött el az önkormányzati választás, egy pártvezető ilyenkor aligha léphet le!

Tévedés, nem fogok lelépni, hisz az utódomat csak az önkormányzati választás után választjuk majd meg. Addig pedig ügyvezetőként vezetem a pártot. De már most világossá akartam tenni mindenki számára a helyzetet.

Van a liberális pártnak bármilyen esélye a mostani önkormányzati választásokon?

Természetesen van, több jelöltünk is indul Budapesten, Pest-, vagy Békés megyében, sorolhatnám még a vidéki településeket. Tehát jó néhány helyen ott vagyunk, persze szerény mértékben, hiszen végül is egy kis párt vagyunk.

Egészen biztos benne, hogy távozásával nem tántorította el annak a néhány liberális jelöltnek a szavazóit?

Így tartottam korrektnek, világos helyzetet akartam teremteni. De megismétlem: elnökként az önkormányzati választásokon mindvégig a helyemen maradok.

Említette, hogy kis párt a liberálisoké. Ez az ön kudarca, vagy a választók távolságtartása a liberális gondolatoktól?

Azért is mondtam le, mert nem értük el a kitűzött célt, vagyis azt, hogy önállóan megszerezzük a választók öt százalékának támogatását. Pedig nagyon szerettem volna, ha a liberális párt önálló frakcióval rendelkező parlamenti párt lehetne.  Ezért vállaltam most a felelősséget. Másfelől persze vállalom a sikereket is, hiszen amikor 2013-ban megalakultunk, akkor sokan – még a drukkerek jó része is – azt hitte, hogy pár hónap alatt megszűnik a liberális párt, s vele eltűnik a liberális gondolat. Ehhez képest öt éve parlamenti képviselettel rendelkezünk. Jó néhány önkormányzati politikusunk is akad, tehát talpon vagyunk. Kétségtelen, csak maroknyi csapattal. Nehéz körülmények között, lehetetlen feltételek mellett, de így is elég sok eredményt elértünk. Talán nem eleget. Ezért mondok le!

A lemondásáról kiadott közleményében úgy fogalmaz, hogy a Fidesz olyan választási rendszert fogadott el, amelyben csak egy új típusú együttműködéssel győzhető le a kormány. Mások szerint viszont Orbánt a mai választási rendszerben demokratikus eszközökkel nem lehet már legyőzni. Ön mit szól ehhez?

A Fidesz legyőzhető, és az elmúlt években is leváltható lett volna, ha az ellenzék a szavazókat meg tudja szólítani. De erre az ellenzék nem volt képes. Ez önkritika is.

Tehát nem hisz abban, hogy a Fidesz csak erőszakkal távolítható el a hatalomból?

Úgy gondolom, Orbán Viktor leváltható, de nemcsak pártok, hanem szavazók is kellenek hozzá. Ezen kell dolgozni a jövőben.

Amikor azt mondja, hogy az ellenzék új típusú együttműködésére lesz szükség, akkor mire gondol? Egyetlen közös listával kell megverni a Fideszt?

Szerintem ez például egy működő forgatókönyv lehetne, de ezen kívül persze akad más stratégia is. Távozásom után a liberális párt vezetői eldöntik majd, hogy milyen együttműködés mellé állnak. Miután azonban én azért dolgoztam, hogy a liberális párt önálló politikai erővé váljon, kellett komoly konfliktusokat is vállalnom. Úgy érzem, ha a jövőben szorosabb együttműködést kéne kialakítani más pártokkal, akkor egy új ember ezt könnyebben megteheti.

Egykori párttársa Horn Gábor azt pedzegette nemrég a televízióban, hogy a Momentum megjelenése után a két liberális párt együttműködése lehetett volna hatékonyabb. Egyetért?

Erre nem volt idő, hiszen a Momentummal csak pár hónapja közös a pártcsaládunk. Korábban a fiatal párt még nem döntette el, hogy milyen irányba akar menni. Ma már világos, hogy a két pártnak a közös utat kell keresni, én ezt helyeslem is.

Jelezte azt is, hogy ha távozik a párt éléről, újra egyetemi tanár lesz, illetve egy, a rendszerváltással kapcsolatos kutató intézetet alapítana.

Valóban, ezek az aktuális terveim, de biztos vagyok benne, hogy más feladatot is találok majd magamnak.

Ön rendszerváltó politikus, lemondása azt jelenti, hogy a politikával teljesen leszámolt?

Soha ne mond azt, hogy soha, de ezt a történetet most befejeztem.