Forró őszt jósol a munkavállalóknak az MSZP alelnöke

HírKlikk 2019. augusztus 9. 06:43 2019. aug. 9. 06:43

Forró őszt jósolt a munkavállalóknak Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke, és arra szólította őket: lépjenek be a szakszervezetekbe, mert a kormány a munkavállalói jogok további csorbítására készül.

„Üzenem a tévé előtt ülő melós kollégáimnak, hogy: ’Be a szakszervezetekbe!’” – mondta Komjáthi  Imre az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtökön.

„Nemhogy kopogtat az ajtón, de már itt van a válság”, és ezt a kormány is tudja. Azonban egyszerűen nem hallja meg a munkavállalók hangját; minden kiszivárgott hír alapján úgy készül a válságra, hogy tovább változtassa a Munka Törvénykönyvét a munkavállalók és a szakszervezetek hátrányára.

Azért teheti ezt, mert látja, hogy a rabszolgatörvény elleni tüntetések elültek a szakszervezetek megosztottsága miatt. Pedig minden napra jut egy szakszervezeti panasz: egyik nap a tűzoltók, másnap a pedagógusok, harmadnap a közszolgálati dolgozók szakszervezetei panaszkodnak a munkakörülményekre.

„Könyörgöm, fogjanak össze! Ahogy követelik a pártoktól, akkor követeljék az emberek, hogy fogjanak össze a szakszervezetek. Az a szolidaritás, az valósuljon meg!” – mondta Komjáthi.

„Tisztán látszott a rabszolgatörvény-ellenes tüntetéseknél, hogy abban a pillanatban, amikor azt mondták, hogy nem kérünk a pártokból, a civilek se, a szakszervezetek se, senki, akkor háromfelé szakadt a társaság, és nem volt közös erő. Márpedig forró őszre kell készülni” – jósolta.

A válság jelei már mutatkoznak a beszállítóknál. A Bosch magyarországi gyára átképzést kínál a dolgozóknak, többen összevonják vagy átszervezik a műszakokat, de például a miskolci Shinwánál már 390-re csökkent az eredeti 800 fős létszám, és kiszivárgott hírek szerint további leépítésekre készülnek.

Azért kell belépni a szakszervezetekbe, mert azok a létszámleépítés kezelésében is hathatós segítséget tudnak adni – hívta fel a figyelmet Komjáthi.

Már mutatkozik az eredménye, hogy „verik a tamtamot” a szakszervezetek és a politikusok: belépési hullám indult meg.  „Mi nem elégedtünk meg azzal, hogy ellenállást hirdettünk és molinókkal rohangászunk, hanem azóta is következetesen tesszük a dolgunkat” – mondta.

Ennek van látványos mozgalmi része – utalt a forgalomlassításokra, a félpályás útlezárásokra és arra, amikor odaláncolta magát a Suzuki gyár kapujához – de ehhez társulnak Varga László, Tóth Bertalan, Mesterházy Attila és mások parlamenti felszólalásai, Korózs Lajos kapcsolatfelvétele a japán követséggel vagy Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselőjének bejelentése, hogy megbicsaklani látszik a Suzukival folytatott segítő tevékenység és együttműködő viszony, ha a gyár nem rendezi a munkaügyi viszonyokat.

Az MSZP ősszel törvényjavaslatot nyújt be a Parlamentnek, amelyben kötelezné a Suzukit és más stratégiai partnereket a munkavállalói jogok betartására, s arra, hogy ha ezeket megszegik, kétszeresen fizessék vissza a magyar adófizetőktől kapott állami támogatást.  „Mert hogyha a parlamenti pártokat lehet kétszeresen büntetni pénzügyi dolgok miatt, akkor lehessen a multikat is”.

Komjáthi felmutatta az Orbán Viktor által a Suzukival kötött stratégiai megállapodást.

„Ebben az összes kapitalista lózung fel van sorolva, versenyképességtől, országimázstól kezdve minden. A legfontosabb maradt ki belőle: az ember. A munkavállalói jogok” – jegyezte meg.

Forrás: Hírklikk