Gruevszki-ügy: a hatalom akadályozza a tisztánlátást

HírKlikk 2019. január 23. 12:21 2019. jan. 23. 12:21

„Jó a kérdés, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági, illetve Honvédelmi és Rendészeti bizottságának következő ülésén fel is kell tenni, és vissza kell térni az egész Nikola Gruevszki ügyre” – mondta a Hírklikknek Molnár Zsolt. Az előbbi bizottság szocialista tagjától azt kérdeztük, miért tart ilyen hosszú ideig a volt macedón kormányfő menekültstátuszának a felülvizsgálata.

Az RTL Klub keddi híradója foglalkozott az üggyel, s azt szerette volna megtudni, hogy hol tart a hazájában köztörvényes cselekményért elítélt volt kormányfő menekültstátuszának a felülvizsgálata. Emlékeztettek arra, hogy korábban Gulyás Gergely kancelláriaminiszter azt mondta, hogy ez automatikus, ha valaki ügyében kiadatási kérelem születik. A vizsgálatot egyébként a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal végzi.

Molnár Zsoltnak magának sincs több információja az ügyről annál, mint ami a sajtóban megjelent. Mint portálunknak kifejtette: az egész ügyben – és nem csak ebben a kérdésben – nagyon homályos a kép, a hatalom akadályozza a tisztánlátást. A kiindulási pont amúgy az, hogy eleve nem kellett volna neki megadni  menekültstátuszt, de mindenképpen egy sokkal hosszabb, alaposabb eljárás után kellett volna dönteni a kérdésben.

Mint emlékezetes, a magyar hatóságok alig pár nap alatt pozitívan bírálták el az Orbánnal jó kapcsolatot ápoló, Magyarországra is már eleve kétes úton-módon bejutott Gruevszki beadványát. „A Gruevszki ügy beleillik a sorba” – mondta Molnár Zsolt, többi között a Naffa- és a Pharaon-példát említve.  Kérdésünkre, hogy egy felülvizsgálatnak mit kellene általában véve tartalmaznia, a szocialista politikus azt mondta, hogy olyan dolgokat, mint hogy fennállnak-e még a menekültstátusz megadásához szükséges körülmények, betartja-e a státusz megadásakor megszabott feltételeket, rendelkezéseket, stb.

Felvetettük, hogy a hivatal a napokban nekünk sem adott információt Gruevszkiről, amikor azt kérdeztük, hogy hol tartózkodik a volt macedón kormányfő. Molnár szerint nem is adhat a személyiségi jogok védelme miatt. Ám emlékeztetett arra, hogy az egy ország által megítélt menekültstátusz biztosította védelem mindig csak az adott országra szól.

Gruevszki novemberben érkezett Magyarországra, mint utóbb a – macedón, az albán, a szerb, a magyar és a nemzetközi – sajtó felgöngyölítette, Albánián, Montenegrón és Szerbián keresztül, magyar diplomaták kíséretében, autóval érkezett a magyar határra, ahol – máig tisztázatlan engedéllyel – beengedték, hogy azután november 12-én Budapesten besétáljon a BMH egyik ügyfélszolgálatára, ahol benyújtotta a menedékstátusz iránti kérelmét. 20-án már meg is kapta azt. Miután azonban kiadatási kérelmet kaptak a magyarok, a státusz automatikus felülvizsgálat kötelező.

Forrás: Hírklikk