Győzedelmeskedik-e Salvini?

HírKlikk 2019. augusztus 16. 14:48 2019. aug. 16. 14:48

Az úgynevezett salvinizmus, az intézmények jobbra tolása nem olasz találmány, hanem néhány V4 államban, különösen Lengyelországban és Magyarországon már tesztelik.
Az az újdonság, hogy sikert arat egy olyan országban, amely Európában a nehézsúlyúak közé tartozik, és teljesen más történelemre tekint vissza – olvasható a Der Freitag német hetilap blogrovatában. Salvini miniszterelnök akar lenni, de nem biztos, hogy ez sikerül neki. Ám még ha igen is, Olaszország nem fog kilépni az unióból, mert pontosan tudja, nincs az országnak semmi keresnivalója az unión kívül. Azon lesz azonban, hogy Európát belülről radikalizálja, és ezzel gyengítse.

Matteo Salvini miniszterelnök akar lenni – ügyes kommunikációs stratégiából és a társadalomban húzódó régi megosztottságokból profitál. Nincsen ebben semmi meglepő, hiszen az olasz koalíció két pártja a nyilvánosság előtt ugyan igyekezett harmóniát mutatni, de szinte naponta került konfliktusba, vagyis a kérdés inkább csak az volt, hogy mikor esik szét a koalíció, és ki vet véget neki –írta a Der Freitag  német hetilap blogrovatában. Salvini kereste az ürügyet a szakításra, és ez bármi lehetett volna, mert a belügyminiszter úgy látja: a felmérési eredmények szerint megérett az idő arra, hogy egyedül mérettesse meg magát, és magának vindikálja egy jobb-jobb kormány miniszterelnöki posztját.

Az azonban nem biztos, hogy meg tudja szerezni a tisztséget. Az olasz politika kiszámíthatatlansága több forgatókönyvet is lehetővé tesz. Az elnök a költségvetés elfogadása érdekében életre hívhat egy technikai kormányt, ahogyan arra már többször volt példa. Az is lehet, hogy a Partito Democratico és az Öt Csillag alkot szövetséget. Vagy hogy elfogadják az Öt Csillag parlamentre vonatkozó törvényjavaslatát, amely nem irányozza elő a mandátumok számának csökkentését. Vagy hogy már októberben választások lesznek – utána pedig kérdés, hogy Salvini Berlusconival fog-e kormányozni, vagy csak a szélsőjobboldali Olasz Testvérekkel.

Még korai lenne jósolgatni.

Ettől függetlenül azonban marad a kérdés: miért szavaz a felmérések szerint az olaszok 36 százaléka egy olyan szélsőjobboldali pártra, mint a Liga?  A kérdés nem csak Olaszország számára releváns, mert az országot már régen egész Európa politikai laboratóriumának tekintik. Itt mér évtizedekkel ezelőtt láthatóvá váltak bizonyos jelenségek, amelyek most egyre több európai országban megfigyelhetők: a populizmus, a politikai vezető kultusza, vagy a szélsőjobb jelentéktelen színben feltüntetése. Mostanra egyre többen látják úgy, hogy a Berlusconi alatti évek nem csupán átmeneti látványosságot jelentettek, hanem egy új kormányzási típust teremtettek meg: olyan rezsimet, amely formailag demokratikus, de valójában fentről szigorúan kézben tartják.

Az úgynevezett salvinizmus, az intézmények jobbra tolása nem olasz találmány, hanem néhány V4 államban, különösen Lengyelországban és Magyarországon már tesztelik.

Az az újdonság, hogy sikert arat egy olyan országban, amely Európában a nehézsúlyúak közé tartozik, és teljesen más történelemre tekint vissza. A kutatók szerint Olaszország nem minden fájdalomtól mentesen jutott el a mezőgazdaságitól az ipari társadalomig: a gazdasági struktúrák átalakulásával nincs baj, de a társadalomban árkok húzódnak: van a nyitott és modern, progresszív és jövőbe tekintő társadalom, de létezik a hagyományos és zárt társadalom is, amely minden változástól retteg, és ezek szemben állnak egymással. A Salvini-féle szélsőjobboldali kísérletek talaját az teremti meg, hogy ez a szakadék a 2008-as gazdasági válság óta mélyülni látszik, a gazdaság évtizedek óta stagnál, az állam gyenge, a köztársaság 150 évében soha nem tudta érvényesíteni az akaratát, az ország soha nem nézett komolyan szembe saját gyarmatosító és fasiszta múltjával, és lenyűgözik az erős politikai vezetők.

Salvini megválasztása nem csak restriktív migrációs politikát jelent, egyben olyan országot is, ahol a hatalom megmarad a szokásos szférákban, ahol a nőknek hagyományos szerepmodellt szánnak, ahol kétségbe vonják az adórendszer progresszív voltát, és ahol a nemzetállam sokkal fontosabb lesz, mint az EU.  Salvini Olaszországa olyan, mint Trump Amerikája: rettegő, a végsőkig elkeseredett, és azt az utópikus álmot kergeti, hogy újra nagy lesz.

Salvini most miniszterelnök akar lenni, de nem biztos, hogy ez sikerül neki: az olasz történelem teli van olyan politikusokkal, akik nagyon gyorsan emelkedtek fel, és gyorsan el is buktak. Olaszország nem fog kilépni az unióból, ha Salvini győz, mert pontosan tudja, hogy nincs az országnak semmi keresnivalója az unión kívül. Azon lesz azonban, hogy Európát belülről radikalizálja, és ezzel gyengítse, írta a blogger.

Forrás: Hírklikk