Győzött a bíróságon a magyar milliárdos

HírKlikk 2019. október 25. 05:30 2019. okt. 25. 05:30

A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tanácsa jogerős ítéletet hozott Bige László üzemének bezárása, valamint a kénsavüzem működésének felfüggesztése ügyében. A teljes üzem működésének megtiltása vonatkozásában a bíróság megsemmisítette a Jász-Nagykun-Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság határozatát.

A bíróság indoklása szerint az kétségkívül megállapítható volt, hogy Bige üzemében voltak üzemzavarok, azonban az, hogy mely körülmény, milyen okból vezetett arra, az üzem nem felelt meg a biztonságos üzemeltetés feltételeinek, valamint az, hogy a felperes milyen kötelezettséget nem teljesített, az nem derült ki a határozatból - írja az ítéletről beszámoló 24.hu.

A hatóság nem indokolta, hogy miért kellett a teljes üzem működését betiltani, de az sem derült ki, hogy a biztonságos üzem működéséhez fűződő kötelezettségeit milyen okból nem teljesítették volna Bige Lászlóék. A bíróság álláspontja szerint amire az alperes hivatkozott, azt nem hozta összefüggésbe a teljes üzem bezárásával, az indokolási kötelezettségének nem tett eleget, az pedig a perben nem pótolható.

Az ítélet jogerős, fellebbezésnek helye nincs.

Forrás: 24.hu