Ha feltűnik a ház falán a jel…
Antiszemita plakátok jelentek meg Budapesten. Az „alkotásokon” az Index két újságírója, Dezső András és Miklósi Gábor látható egy izraeli zászló előtt, „Mi is a határon túlról jöttünk!” felirattal. Az ügy előzményeit mindenki ismeri: Miklósi Gábor azért lett közellenség a kormányhoz közeli médiában, mert a Puskás Aréna megnyitóján nem állt fel, amikor felvidéki magyar gyerekek énekelték el az Ismerős Arcok Nélküled című dalát. Ha sokkal jobb dal volna a Nélküled, tele nagyszerű, valóban költői sorokkal, akkor sem volna himnusz. A magyaroknak ugyanis van himnuszuk, ismeri mindenki, ha valakinek nem ugrana be, segítünk. Kölcsey Ferenc írta a szövegét, és úgy kezdődik, hogy „Isten áldd meg a magyart…”
A fővárosi utcákon megjelent antiszemita plakátokra Izrael budapesti nagykövetsége is reagált. Azt írták, „Mélységesen elítéljük ezt a posztert, amin antiszemita és Izrael-ellenes szimbólumok és mocskolódások láthatóak. Rasszizmusnak, gyűlöletnek és felbujtásnak semmilyen párbeszédben sincsen helye. Biztosak vagyunk benne, hogy a magyar hatóságok el fogják távolítani az olyan posztereket, mint ez.”
Budapest főpolgármestere pedig megígérte, hogy összes antiszemita plakátot haladéktalanul eltávolítják. Ami természetesen nagyon helyénvaló, és üdvözlendő, de messze nem elegendő. A rendőrségnek is volna ezzel kapcsolatban dolga, sőt, Orbán Viktor miniszterelnöknek is. Utóbbinak az, hogy ne idézzen a Nélküled című dalból, és ítélje el az antiszemitizmust, a rendőrségnek pedig, hogy nyomozzon az elkövetők után és találja meg őket. Ehhez persze olyan rendőrség kell, amelynek vezetői nem félnek attól, hogy sikeres lesz a nyomozás, és kiderül, hogy kik - és kinek a megbízásából - ragasztották ki a gyalázatos plakátokat.
És persze nemcsak nekik volna dolguk ezzel, hanem másoknak is. Például az újságíróknak, pártállástól, felekezettől, világnézettől függetlenül. Ki kellene állnunk a kollégák mellett. Mert mindegy, hogy mit gondolunk a világról, egy dologban biztosan „egy vérből” kell lennünk: hogy a rasszizmus minden fajtája undorító és megengedhetetlen. El kellene mondani, sokadszor is, hogy valaki nem attól lesz jó magyar, ha más magyarokat nem, vagy csak kevéssé tekint magyarnak. (Ha már nagyon muszáj zsinórmértéket felállítani, akkor azt javasolnám magyarsági mérceként, hogy ki hoz dicsőséget, és ki szégyent az országra.)
Rasszizmus? Akkor mi nem játszunk!
És akkor egy másik történet, amely szervesen idetartozik, mert csak külsőségeiben különbözik a mi mostani, magyarországi szégyenünktől. Az előző hétvégén nagy felháborodást váltott ki Hollandiában, hogy Ahmad Mendes Moreirát, az Excelsior futballistáját rasszista rigmusokkal találták meg a szurkolók. Az Ajax kezdeményezésére ezért az első két osztály csapatai úgy döntöttek, hogy a következő bajnoki forduló első percében nem hajlandóak játszani, így hívják fel a figyelmet a rasszizmus elleni harcra. Az erről szóló videót itt nézhetik meg. (A táblán olvasható felirat magyarul: Rasszizmus? Akkor mi nem játszunk!)
Most pedig evezzünk vissza hazai vizeinkre. Amelyek mostanában megint zavarosak és mocskosak. Az antiszemita plakátok kapcsán emlékeztetnénk Gerendás Péter Százéves pályaudvar című dalára, Bródy János szövegével: „Vannak idők, mikor menni kell, /mikor feltűnik a ház falán a jel”.
Ez sem himnusz, ülve is lehet hallgatni. És talán még menni sem kell innen. Tenni valamit, azoknak, akiknek ez volna a dolguk, annál inkább!
