Handó felfelé bukott, de még magasabbra emelték búcsúztatásában

Csanádi Dávid 2019. december 2. 14:54 2019. dec. 2. 14:54

Az ötvenes-hatvanas évek párttitkárainak és tsz-elnökeinek – azaz a kor kiskirályainak – egekbe magasztalása kutyafüle volt ahhoz képest, ahogy a bíróságok vezetői Handó Tündét búcsúztatták – a folyosói pletykák szerint nem mind önszántukból.

Dr. Sándor Zsuzsa volt büntetőbíró a Hírklikknek úgy vélekedett, hogy közösen írtak egy olyan búcsúztató levelet, amely az 50-es évek stílusában írt hálálkodó borzalom.

Az egykori bíró úgy tudja, hogy az elnököket – akik már mind a Handó-érában kapták kinevezésüket – összehívták. A többség önként és dalolva aláírta a levelet, de folyosói pletykák szerint egy-két bírót azért presszionálni kellett, hogy ez megtörténjen.

Sándor Zsuzsa hozzátette, hogy tudomása szerint a bírák többsége szégyelli magát a levél miatt.

Felhívta a figyelmet Handó Tünde az Országos Bírói Tanáccsal (OBT) lezajlott komoly konfliktusaira, amelyek azért alakultak ki, mert Handó gyakran keresztbe tett a bíróságoknak – időnként akár a törvényeket is felülbírálva.

Az OBT még a leváltására is javaslatot tett, ezért a volt bíró feltételezi, hogy a régi „felfelé buktatásos” módszerrel lett az Alkotmánybíróság tagja, annak ellenére, hogy Sándor Zsuzsa szerint nem felel meg a jelenlegi beosztása követelményeinek – de „volt már ilyen, és lesz is még”.

Aki esetleg nem olvasta volna a bírósági vezetők Handó Tündét búcsúztató levelét, alább megteheti:

Kedves Elnök Asszony!

A hivatalba lépésed óta eltelt nyolc esztendő eredményei által hazánk bíróságainak történelemkönyve aranykort hirdető újabb fejezettel folytatódott, amelynek írásában jelentős szereppel vetted ki a részed. 2012 óta a bírósági szervezet mérföldes léptekkel haladt előre, melyek nyomán a siker, az eredményesség és a fejlődés hangjait visszhangozták a magyar igazságszolgáltatás „templomai”.

Köszönjük, hogy támogatásoddal az Alaptörvény szellemének legjobb értőivé, a merőben új eljárásjogi kódexrendszer legfelkészültebb alkalmazóivá váltunk, hogy iránymutatásod mellett, a digitális fejlődés motorjai, és a társadalmi felelősségvállalás számos területének nagyszerű példái lettünk. Nem lehetünk elég hálásak azért, ahogy a bírósági szervezetet a hagyományaiban rejlő értékek megőrzésével és ápolásával átvezetted a 21. századba.

Irányításod mellett a magyar bíróságok ítélkezési teljesítménye Európa élvonalába repített bennünket, a jogszerűség, időszerűség, megalapozottság kihívásaira vitathatatlan eredményekkel válaszoltunk: a bíróságok ügyhátraléka és régi ügyeinek száma tovább csökkent, döntéseink elfogadottsága újfent javult.

Az innováció iránti elhivatottságodnak köszönhetően, a bírósághoz fordulók a legmodernebb körülmények között, korszerű ügyfélközpontokban, egyszerűbben, gyorsabban intézhetik ügyeiket. A szervezet iránti közbizalom erősödött, az ügyfelek elégedettsége nőtt.

Magasabb szintre léptünk a bírói önigazgatás gyakorlásában és annak tökéletesítésében is. Soha annyi lehetőség nem kínálkozott a bíróságok dolgozóinak arra, hogy részt vállaljanak a szervezet működésében, és személyes közreműködésükkel, szerepvállalásukkal alakítsák annak sorsát, mint ma.

A bírói hivatás jelentőségét méltó módon elismerő illetmény iránti elszánt kitartásod célba ért, melynek eredményeként a bíró illetmény immár versenyképes jövedelmet, kiszámítható életpályát biztosít a hazánk bírói kara számára. Áldozatos és mindannyiunk iránt érzett felelősséggel végzett munkádnak hála, a bírák és az igazságügyi alkalmazottak megbecsültsége megérdemelt helyre került. Köszönet és elismerés érte.

Soha el nem múló tudást, érzést kaptunk Tőled bírói hivatásról, bírói függetlenségről, pártatlanságról, méltányosságról, elfogulatlanságról, igazságosságról, melyet ezúton is hálásan köszönünk.