Harrach Péter nem haragszik a szánkógyújtogatókra

Föld S. Péter 2018. december 23. 12:18 2018. dec. 23. 12:18

Nyilatkozott az Azonnalinak Harrach Péter. A KDNP örök és megbonthatatlan nagyágyúja sok más mellett elmondta az is, hogy nem haragszik azokra az emberekre, akik felgyújtották a szánkókat a Kossuth téren, mert, mint mondta„mindenkinek vannak rossz pillanatai”. Szerinte „a szánkógyújtogatók is ugyanolyan emberek, mint azok, akiknek kevesebb a rossz pillanat az életében."

Erre vártunk, hogy valaki ezt végre kimondja. Hogy nem minden kereszténydemokrata szőrösszívű, hanem vannak közöttük olyanok is, akik képesek megbocsátani az ellenük vétkezőknek. Nem idegen hatalmak által felheccelt csőcseléket látnak a tüntetőkben, hanem olyan embereket, akiknek több rossz pillanat volt az életükben, mint azoknak, akik nem tiltakoznak a kormány politikája ellen.

Ami azt illeti, a legfőbb kereszténydemokratának, Semjén Zsoltnak is voltak rossz pillanatai, Például akkor, amikor egy a szállodaiparban utazó barátja ajándékaként háziasított rénszarvasra vadászott Svédországban. Nem voltak ezek jó pillanatok Semjén életében, de Harrach Péter nem haragszik rá emiatt, talán még szánja is őt, amiért több rossz pillanat volt az életében, mint azoknak, akik nem szoktak Svédországban háziasított rénszarvasra vadászni.

Ha úgy vesszük, maga Orbán Viktor sem szűkölködött rossz pillanatokban. A miniszterelnökről a kormányhoz közeli média kivételével szinte mindenhol megírták, hogy több alkalommal is kötélbarátja magánrepülőgépén utazott a Vidi meccseire, ez is nyilván néhány rossz pillanat eredménye lehetett, amiért persze Harrach Péter nem haragszik, inkább sajnálja a miniszterelnököt, amiért ennyi rossz pillanat van az életében.

És rossz pillanat lehetett az is, amikor Kósa Lajos - aktív korában védőnőként dolgozó - 82 éves édesanyja sertéstelepet vásárolt. Ez is csupán egy rossz pillanat lehetett, de nem kell ezért haragudni Kósa nénire, nyilván Harrach Péter sem haragszik rá, hanem arra gondol, hogy nehéz gyermekkora lehetett Kósa Lajos mamájának, nem rosszindulatból vásárolta a sertéstelepet, hanem, mert egész életében erre vágyott.

Itt jegyeznénk meg, hogy Magyarország az elmúlt mintegy 8 és fél évben teli volt rossz pillanatokkal. Mi persze ezért nem haragszunk senkire, akik ezeket a rossz pillanatokat nekünk okozták, toronymagasan vezetik a pártok népszerűségi listáját, tessék csak a tabellára nézni, hiába, hogy voltak rossz pillanatok, mi nem haragszunk, vagy ha valaha mégis haragudtunk, már megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek.

Azért az elmúlt hetek történései azt sugallják, hogy egyszer biztosan eljön az igazság pillanata. Nem lesz jó pillanata az Magyarországnak, égzengés lesz és földindulás, amerre csak a szem ellát. Tényleg nem kívánjuk senkinek, és csak remélni tudjuk, hogy Harrach Péter meg tud majd bocsátani.