Házról-házra járnak a Kubatov-lányok és -legények

vazsu 2019. május 8. 10:26 2019. máj. 8. 10:26

„A szegedi Fideszben zajló folyamatok is azt mutatják, hogy helyi szinten már kiépült az Orbán-rendszer, Orbán a mindenható, ő dönt arról, hogy ősszel ki indulhat az önkormányzati választásokon a Fidesz színeiben” – mondta portálunknak Ujhelyi István. Az MSZP kampányfőnökétől azt kérdeztük, hogy ő is tapasztalt-e olyan jelenségeket, mint amilyenről Czeglédy Csaba szombathelyi baloldali politikus beszámolt egy minapi Facebook posztjában. A Kubatov-lista frissítéséről is vannak információi Ujhelyinek, aki szerint Orbán tart attól, hogy a 2018-as választásokhoz hasonlóan az idén is több ellenzéki szavazó lesz, mint kormánypárti.

Czeglédy Csaba két fideszes önkormányzati képviselővel folytatott beszélgetésére is hivatkozva nem kevesebbet állított, mint hogy Orbán egyértelművé tette: személyesen fogja megvétózni annak a polgármesternek vagy potenciális jelöltnek az indulását az őszi önkormányzati választáson, aki nem tud megfelelően mozgósítani a május 26-i európai uniós választásra.

Ujhelyinek is hasonló tapasztalatai vannak, bár nem konkrétan fideszesek meséltek neki róla. Mint portálunknak elmondta: „házon belül egymást nyírják a szegedi fideszesek, miközben próbálnak helyezkedni, közel kerülni a nagyfőnökhöz, keresve annak kegyét, ami szintén azt bizonyítja, hogy helyi szinten kiépült a rendszer, Orbán a mindenható, ő dönt arról, hogy ki indulhat majd az őszi önkormányzati választásokon”. A kampányfőnök hozzátette: „eredménykényszer van a Fideszben”.

Rámutatott arra is, hogy látszik: a migránskampánynak már nincs elég mozgósító ereje, hiába üzemel teljes gőzzel az 500 saját orgánumuk és hazugsággyáruk. „Ezért nem marad más technikájuk mint a Kubatov-lista frissítése”.

„Kedden a főváros III. kerületében, hétfőn pedig Sopronban panaszkodtak nekem járókelők, felháborítónak nevezve, hogy a fideszes aktivisták erőszakos stílusban járnak lakás lakásra, kipipálják, hogy az él-e lakásban, aki a listájukon szerepel, s hogy elmegy-e szavazni az illető” – számolt be legfrissebb tapasztalatairól. Ezzel szerinte nagyüzemben zajlik a Kubatov-lista frissítése, amit azzal álcáznak, hogy Orbán hétpontos tervéhez gyűjtik az aláírásokat. „Orbán számára a választás élet és halál kérdése” – szögezte le Ujhelyi, aki szerint ezt az  a kampánytűz is mutatja, aminek a kereszttüzében ő is dolgozik: „nincs nap, hogy  az Orbán-média ne kiáltana ki ellenségnek, ami szintén azt mutatja, hogy óriási az elvárás a Fideszben a saját eredményességük iránt”.

Az, hogy a végén ahogyan oszlik meg a pártok között a Magyarországnak jutó 21 mandátum attól függ, hogy az ellenzéki szavazók mennyire lesznek aktívak, hányan mennek majd el május 26.-án voksolni – szögezte le. Szerinte az ellenzéki szavazók vannak többségben – ahogy a tavaly április országgyűlési választásokon is többen voltak.