Hiller: Elindult egy új korszak, tiszta szabályok kellenek a politikában

HírKlikk 2019. október 19. 11:06 2019. okt. 19. 11:06

Már látható, hogy elindult az árkok betemetése a politikában, de sok mindent tisztába kell még tenni – erről beszélt Hiller István, az MSZP országgyűlési képviselője péntek este az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

„Politikai ellenfeleknek egy normális országban beszélniük kell egymással, az ország érdekében, hogy értsék a másikat. Talán vasárnap történt valami, ami ezt is elmozdíthatja!” – indította az interjút Hiller István. Példaként elmondta, hogy Karácsony Gergely egyik első intézkedése volt, hogy Budapest díszpolgárának javasolta mindkét korábbi főpolgármestert. Budapest ügyében elmondta, nem kell meghatódni azon, hogy Orbán Viktor együttműködést ígér, hiszen alapvető, hogy az állam és a város közötti szerződés megy tovább.

A CEU kényszerű kivonulásáról és a hamarosan induló új, budapesti török iskola viszonyáról elmondta, naiv dolog feltételezni, hogy ezek ma köz- vagy felsőoktatási kérdések. „Itt nem arról van szó, hogy egy felsőoktatási intézménynek milyen a színvonala, vagy, hogy egy alapítványi közoktatási intézmény megkezdheti-e a működését. Több olyan nemzet is van, amelynek van iskolája Magyarországon” – jelezte Hiller, és felidézte, hogy van például az USA-nak, vagy az osztrákoknak, vagy éppen a kínaiaknak is iskolája hazánkban. „Ez szerintem helyes, főleg akkor, ha az iskolába a gyermeket látjuk bele. Az nincs rendjén, ha e mögött politika van, márpedig az sejlik fel, hogy itt török belpolitikai küzdelmek állnak a dolog mögött. Ha azért jön létre, hogy valamiféle politikai kapcsolatot így-úgy propagáljon, akkor az nem iskola” – mondta az MSZP oktatási szakpolitikusa.

A CEU ügyében megjegyezte „Az a borzalmas, hogy egy magas színvonalon működő, mindenki által magas színvonalúnak tartott felsőoktatási intézménynek levelet kell írni, hogy amennyire lehet, maradj!”

Hiller szerint a nagy mozgósítás továbbra több területen is a siker egyik legfontosabb záloga, és fontos megmutatni a tisztaság megőrzését a politikában is. „Amiben nem kell változtatni, az az ellenzék által kialakított módszer, az egy az egy ellenében” – mondta a szocialista politikus, és kiemelte, hogy ezen az önkormányzati választáson a felfokozott politikai hangulat révén a második legnagyobb volt a részvétel.

Forrás: Hírklikk