Hivatali vesztegetés elfogadása miatt tartóztattak le egy adóellenőrt

HírKlikk 2019. augusztus 30. 15:10 2019. aug. 30. 15:10

Hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség; a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik adóellenőrét és társát le is tartóztatták - közölte Keresztes Imre főügyész pénteken.

A közlemény szerint az adóellenőr és társai abban állapodtak meg, hogy adóhatósági vizsgálat alá eső gazdasági társaságok vezetőitől pénzt kérnek adóigazgatási eljárások jogellenes befolyásolásáért. Annak érdekében, hogy a cégvezetőket ne marasztalják el, a megállapított adóhiány, illetve a várhatóan ugyanakkora összegű - legtöbbször milliós nagyságrendű - bírság felét kérték el a vállalkozóktól.

A Központi Nyomozó Főügyészség az együttműködő szervekkel ezen a héten tizenkét helyszínen tartott kutatást, gyanúsítottként tizenegy embert hallgatott ki, akik közül hárman tettek beismerő vallomást. 

Az adóellenőr, valamint egy társa letartóztatását elrendelték, az egyik gyanúsított tudomásul vette a döntést, míg a másik megfellebbezte azt, és az ügyész is fellebbezést jelentett be annak megállapítása érdekében, hogy a bűnismétlés lehetősége is fennáll a szökés és elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye mellett.

Forrás: MTI/Hírklikk