Holttestet talált futás közben Száraz Dénes

HírKlikk 2018. december 18. 14:10 2018. dec. 18. 14:10

A Jóban rosszban egykori színésze a Reggeli vendége volt, ahol többek között szenvedélyéről, a futásról is beszélt.

Amikor a műsorvezetők arról kérdezték, hogy találkozott-e már össze az erdőben vadállatokkal, akkor megdöbbentő történettel állt elő.

 

Múltkor találtam egy halottat. Befutottam a budakeszi hegyek közé és ott volt. Rögtön hívtam a rendőrséget és a mentőket és ők mondták, hogy már 12 órája halott volt. Állítólag megállt a szíve. Infarktust kaphatott és valószínűleg nem tudott segítséget hívni. Amikor még csak telefonon beszéltem a mentőkkel, mondták, hogy adjak elsősegélyt, de nem tudtam, mert már hullamerev volt. Az nagy para volt. Amikor arra futok, ez megjelenik előttem, pedig egy hónapja történt

– mesélte Száraz Dénes, aki hozzátette, szívesebben találkozott volna inkább egy vaddisznóval.

Forrás: 24.hu