Horváth Csaba: olcsóbb megelőzni a hajléktalanságot, mint kezelni

HírKlikk 2019. január 10. 08:02 2019. jan. 10. 08:02

Az MSZP főpolgármester-jelöltje korábbi és mostani programjáról is beszélt az Echo TV Napi aktuális című műsorában.

Horváth Csaba a műsorban elmondta: örül, hogy a jelenlegi városvezetés az MSZP korábbi programjában szereplő városligeti biodómot megvalósítja, a Déli és a Nyugati pályaudvarok összekötésére tervezett vasúti alagúttal pedig a kormány is elismeri, hogy a felszínt vissza kell adni a gyalogosoknak, a közlekedést pedig a felszín alá kell vezetni.

Jelenlegi, Szabad Budapestet most! című programjáról az MSZP-s várospolitikus azt mondta: annak alapja Budapest szabadsága, önállósága és pénzügyi függetlensége, egyik legfontosabb eleme pedig az, hogy minden Budapesten megtermelt 10 forintból egy forint maradjon a fővárosban.

Kérdésre válaszolva Horváth Csaba úgy fogalmazott: a hajléktalanság Budapesten többek közt a kilakoltatások miatt folyamatosan újratermelődik. Szerinte az államnak is előnyösebb lenne, ha a nehéz helyzetbe került embereket konszolidált lakhatási körülmények közt tartaná, ennek költségei ugyanis például egy négyfős család esetében sokkal alacsonyabbak, mintha a szülők az utcára, a gyerekek pedig állami gondozásba kerülnek.

Forrás: Hírklikk