„Hová tűnt Orbán Viktor? Találkozunk az utcán!”

Nagy András 2019. január 3. 10:44 2019. jan. 3. 10:44

„Hova tűnt Orbán Viktor? Túlóra van!” – mondta napirend előtt a jobbikos Jakab Péter az Országgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén, ami a kormánypártok távolmaradása miatt végül határozatképtelen volt.

A jobbikos képviselő szerint annak ellenére nem jelent meg egy fideszes sem, hogy vannak köztük, akik havi 5 millió forintért nem ülnek itt. A népet halálra dolgoztatnák, de nekik büdös a munka – mondta, hozzátéve: ez a mai ülés egyik nagy tanulsága. Alighanem Orbán Viktorra utalva ezután arról beszélt, hogy itt a maffiafőnök írja a házszabályt, aminek a nyomán „keresztülverték a rabszolgatörvényt” is.

A fideszes demokrácia felfogást mutatja szerinte, hogy a rabszolgatörvény elfogadásakor bárki szavazhatott bárki helyett, akár képviselői igazolvány nélkül is, és hogy a dolgozókat kizsigerelő jogszabályt a magyarok 83 százaléka elutasítja. Az MTVA-székháznál történtek sem maradhattak ki persze, itt Jakab azt hangoztatta, hogy a közmédia a magyarok pénzéből hazudik a magyaroknak.

Hol élünk, Mexikóban? Be fognak börtönözni minket? – tette fel a kérdést az MTVA-s biztonságiak erőszakos fellépésével kapcsolatban.  Jakab Péter a felszólalása végén még egy rossz hírt közölt Orbán Viktorral és a Fidesszel: azt, hogy a magyar nép decemberben felébredt. Ha kell, jöjjön az országos sztrájk! – jelentette ki, az egyedüli kormánypártiként jelen lévő ülésvezető Latorcai János pedig némi derültséget okozva bejelentette: kormányválasz várhatóan nem érkezik Jakab Péter szavaira.

Ez után Szabó Tímea kapott szót, aki a Párbeszéd-frakció tagjaival a háta mögött egy fogadalmat olvasott fel, amely gyakorlatilag a decemberi demonstrációkon megfogalmazott 5 pontos petíciót tartalmazta. A párbeszédesek fogadalmuk szerint hűek lesznek ezekhez, és ezt fogják képviselni minden demokratikus ellenzéki párttal.

Amikor napirend előtti felszólalásának elmondására kérte Latorcai János ülésvezető, Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a szocialista képviselőcsoport tagjaival tüntetőleg elhagyta az üléstermet. Nem szólt Vadai Ágnes sem, a DK-sok szintén kivonultak.

Az LMP-től Keresztes László Lóránt viszont előbb boldog új évet kívánt, majd közölte, egyetért az előtte szólókkal, bár hozzátette: egyértelmű volt, hogy a fideszesek nem jönnek ma el. Ők inkább otthon pihennek, mondta, amivel szerinte azt üzenik a magyar embereknek, hogy nem érdekli őket a dolgozók helyzete. Keresztes szimbolikusnak nevezte ezt a viselkedést, de az ellenzéki pártok közös kiállását is „ebben a történelmi ügyben”.

Orbán Viktor szerinte elárulta az embereket, 8 éve kiszolgáltatja őket a multicégeknek, ezért Magyarország leszakadt, és ennek a következményeként több százezer ember hagyta el hazánkat. A rabszolgatörvény csak olaj a tűzre, még tovább növeli az elvándorlást, ha hatályban marad, beláthatatlanok lesznek a következmények.

Ezért kell az ellenzéknek megüzenni, hogy a dolgozókért folyó küzdelem nem ért véget az év végén, az ellenállásnak a szakszervezetekkel az élen folytatódnia kell. „Találkozunk az utcán!” – zárta felszólalását.

Az Országgyűlés rendkívüli ülése ezután határozatképtelenség miatt véget is ért, mivel a napirend előtti felszólalások végéig sem jelentek meg a többséget adó Fidesz-KDNP-s képviselők az ülésteremben.