Időutazó képviselő a Fideszben

HírKlikk 2019. augusztus 23. 05:30 2019. aug. 23. 05:30

A Magyar Narancs szaladt bele egy számokból álló adathalmazba, aminek elemzése után arra lehet következtetni, hogy a Fidesz az illiberalizmus bevezetése közben a kvantumfizika eredményeit igyekszik felhasználni a politikában.

A lap első körben azt találta, hogy Ovádi Péter fideszes képviselő országgyűlési adatlapja szerint 2017-ben szerezte meg okleveles mérnök-informatikus diplomáját a Pannon Egyetemen.

Második körben aztán Ovádi korábbi posztjával, veszprémi önkormányzati képviselőségével kapcsolatban találta azt az információt, hogy 2010-2014 között már megvolt a diplomája.

Két olyan megoldással állt elő a Magyar Narancs, ami illiberális keretek között bizonyítható, valamint egy olyan megoldást is javasolt, ami a kvantumfizika iránt érdeklődők számára jelenthet ínyenc falatot:

1. Amennyiben az önkormányzati képviselőként közölt 2010-2014 közötti adat a hiteles, tehát Ovádi abban az időszakban már rendelkezett diplomával, akkor később, már az illiberális országgyűlési képviselőként közölt 2017-es diplomaszerzés rossz adat.

2. Az illiberalizmus keretein belül az is lehetséges, hogy Ovádi parlamenti önéletrajza a hiteles, és önkormányzati képviselőként megelőlegezte magának a diplomát.

3. A kvantumfizika szemüvegén át végül elképzelhető, hogy a 2017-es diploma egyszerre született meg 2017-ben, valamint a 2010-2014-es időszakban. A nem is olyan ritka jelenséget „odahatásnak” nevezzük, ami hatalomenergiával idézi elő, hogy egy később született fontos adat visszamenőleg is minden fontos helyen megtalálható legyen.

Forrás: Magyar Narancs