Így dolgozunk jövőre – a helyzet volt már jobb is

HírKlikk 2019. június 26. 12:02 2019. jún. 26. 12:02

2020-ban is lesznek munkanap-átcsoportosítások, amelyek eredményeként augusztusban négynapos hosszúhétvégén pihenhet a magyar. Karácsony is „csak” négynapos lesz – az idén hat napig tart. Megjelent az erre vonatkozó pénzügyminiszteri rendelet. Lesz ezen felül még egy négynapos ünnep, Húsvét, de az nem munkanap-áthelyezésnek köszönhető.

A Magyar Közlöny 2019. évi 108. számában megjelent a pénzügyminiszter 7/2019. (VI. 25.) PM rendelete a 2020. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről.  Ennek értelmében a 2020. évi munkaszüneti napok körüli – a naptár szerinti munkarendtől való eltéréssel járó – munkarend a következő:

Augusztus 21., pénteken  pihenőnap lesz, augusztus 29., szombaton dolgozunk helyette. Ez azt jelenti, hogy nyár végén még lesz egy négynapos hosszú hétvégénk.

December 24. csütörtök is pihenhetünk, ám előtte, december 12-én szombaton előre kell dolgoznunk. Ez is négy teljes napot eredményez.

Az ünnepnapok, munkaszüneti napok a következőképpen alakulnak 2020-ban:

  • 2020. január 1., szerda – Újév
  • 2020. március 15., vasárnap – Nemzeti ünnep
  • 2020. április 10., péntek – Nagypéntek
  • 2020. április 12., vasárnap – Húsvét
  • 2020. április 13., hétfő – Húsvét hétfő
  • 2020. május 1., péntek – Munka ünnepe
  • 2020. június 1., hétfő – Pünkösd
  • 2020. augusztus 20., csütörtök – Nemzeti ünnep
  • 2020. október 23.,  péntek – Nemzeti ünnep
  • 2020. november 1., vasárnap – Mindenszentek
  • 2020. december 24. – csütörtök – Szenteste
  • 2020. december 25. – péntek – Karácsony
  • 2020. december 26. – szombat – Karácsony

 

Volt már ennél sokkal jobb is, s lesz is még az idén. 2019-ben ugyanis a Karácsony hatnapos lesz: december 25. és 26., szerda és csütörtök, s 24-ével, szenteste napjával és 27-e, pénteki pihenőnappal is megtoldják a hétközepi ünnepnapokat.

Az augusztus 20.-i ünnepen négy nap jut majd: megadják a hétfőt (aug.19) pihenőnapnak.

Forrás: Hírklikk