Jár a lakhatási támogatás a fideszes polgármesterjelöltnek?

HírKlikk 2019. szeptember 12. 19:16 2019. szept. 12. 19:16

A pécsi önkormányzat sportcége lakhatási támogatást fizet Vári Attila polgármesterjelöltnek, pedig pécsi lakos. Legalábbis mostanában, hiszen korábban budapesti, csak a kampányban bizonyára jobban hangzik egy pécsi lakcím.

Vári egyébként a kampányban előszeretettel hangoztatja pécsi identitását, és ehhez valóban nem illik egy fővárosi lakcímkártya. Ha viszont tényleg annyira őspécsi, akkor hogyan lehetséges, hogy 2018-ban 150 ezer forint lakhatási támogatást fizettek neki havonta?

Márpedig a PSN honlapján – „üvegzseb” címszó alatt tessék keresni – kizárólag Vári Attila esetében szerepel lakhatási támogatás. Arra már nem is szeretnénk kitérni, hogy valaki az 1,1 milliós fizetése és a bérelt autója mellé miért igényel még ilyesmit is, de persze ez a szerződő felek dolga, senkinek semmi köze hozzá.

Ahhoz már igen, hogy 2017. januárja óta a lakhatási támogatás feltétele, hogy a támogatott a munkahelyétől 60-nál több kilométerre lakjon. Ezzel eddig semmi gond nem is lenne, hiszen mint az alábbi képen is jól látszik, Vári Attila budapesti lakos.

Látszólag tehát minden rendben van, éppen csak durrdefektes az autó (nem a bérelt, hanem a képzeletbeli). Ugyanis, ha Vári ezek után azzal kampányol, hogy pécsi, akkor enyhén szólva is megtéveszti a választókat, ami köztudottan csúnya dolog.

Ha viszont információink igazak, akkor már rendelkezik pécsi lakcímmel. Ebben az esetben viszont nem jár neki a lakhatási támogatás, ami nem játék, mert az ilyesmit a NAV ellenőrzi.

Bármelyik eset igaz, nyugodtan kijelenthetjük, hogy valami bűzlik Dániában. Illetve Pécsett.