Járai: Elefántcsontpartnak előbb lesz eurója, mint nekünk – Hírek 2006-ból (3. adag)

Föld S. Péter 2019. június 12. 07:48 2019. jún. 12. 07:48

Híreket tálalunk fel a kedves olvasónak 2006-ból. Kis színeseket, valamint halálosan komolyakat. Közös bennük, hogy az összes hírünk valódi, mindegyiket az élet írta, mi csak lejegyeztük, ami történt.

■ Júliusban Gyurcsány Ferenc bejelentette: még nem tudja, hogy lesz-e vizitdíj, bár ő személy szerint támogatja, annak ellenére, hogy tudja, körülbelül annyi érv szól ellene, mint mellette. A MOL ismét emelte a benzin árát, miközben a monetáris tanács továbbra sem döntött a kamatemelésről.

■ Erős Antónia egy sportautónak kölcsönözte a hangját, egy másik interjúban pedig bevallotta, hogy mély, búgó orgánuma van, amely sokszor segítette már a pályáján. Üröm az örömben, hogy Dundika nevével csúnyán visszaéltek, egy örömlány Dundika néven kínálja szolgáltatásait a neten – ötezerért mindent. A hallgatói önkormányzatok jelezték: nem értenek egyet a tandíj bevezetésével.

■ Nagy Feró az örök és megbonthatatlan Karel Gottal találkozott. A Nemzet Csótánya és a Kelet Szinatrája barátságosan beszélgettek egymással.

■ Laky Zsuza kibékült Palival, a szerelmesek, amikor nincs más dolguk, a Balatonnál vannak, amikor pedig más dolguk van, akkor meg ott vannak, ahol dolguk van. Nacsa Olivér és Bagi Iván szintén békültek –persze, nem úgy, mint Zsuzsa és Pali. (Igaz, nem is úgy voltak összeveszve).

■ Járai Zsigmond egy társaságban állítólag kijelentette, hogy Elefántcsontpartnak előbb lesz eurója, mint nekünk. Bea asszony, Győzike felesége megszellőztette, hogy önálló karrierre vágyik. Győzikének ez egyfelől imponál, másfelől viszont aggódik, mert ha Beából sztár lesz, akkor ugye ki főzi majd a vacsorát?

■ Tarlós István, a Fidesz által támogatott független főpolgármester-jelölt – azóta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője - egy MDF-es képviselőtársával akasztotta össze a bajuszt. A Szénási nevű képviselő egy 25 hektáros terület bérbeadása kapcsán akadékoskodott, mire Tarlós úr a következőkkel érvelt vele szemben: „Ne ravaszkodj, mert nemcsak leverem a szemüveged, de rá is ugrok”.

■ Augusztusban sorra romlottak el a világszínvonalúnak mondott Combino villamosok. Leggyakrabban az áramszedőkkel és az ajtókkal volt baj, de a Margit hídon állomásozó tartóoszlopok közül is több megroppant a Combino villamosok felső vezetékeinek súlya alatt.

■ Orbán Viktor jegyet váltott az FTC történetének első másodosztályú mérkőzésére. A Fidesz elnöke, aki köztudottan Újpest szurkoló, ezúttal a dózsás rekviziteket mellőzve vegyült el a ferencvárosi kemény mag soraiban, ahol kijelentette: Fradi nélkül nincs magyar labdarúgás. Majd hozzátette: Ami a Fradival történt, az disznóság.

■ Tragédiába fulladt az augusztus 20-i ünnepi tűzijáték. Mintegy tíz perccel a tűzijáték kezdete után hatalmas vihar csapott a le fővárosra, a korábban soha nem tapasztalt szél fákat csavart ki.  Öten meghaltak, sokan megsebesültek.

■ Szeptember 17-én a közszolgálati rádió közölte azt a hangfelvételt, amely Gyurcsány Ferenc öszödi beszédének néhány kiragadott mondatát tartalmazta. Az „elkúrós beszéd” néven elhíresült beszéd nyilvánosságra kerülése után egy nappal zavargások törtek ki. A beszédet közzétevő rádiós, jó munkája elismeréseként jutalmat kapott.

■ Szeptember 18-án kitört a forradalom. Az eredetileg a Kossuth téren gyülekező tömeg egy része átment a Szabadság térre, majd megostromolták és felgyújtották a Magyar Televízió székházát. A szabadságharcosok több autót is megsemmisítettek a forradalmi hevületben, sőt, néhány pesti srác, a fennálló rendszer iránti megvetése jeléül kifosztotta a TV büféjét is. Az első hírekkel ellentétben azonban az egykor kedvelt mesehősöket, Böbe babát és Tádét nem vitték magukkal.

Folyt. köv.