"Jelentősen nőtt Orbán Viktor nemzetközi mozgástere"

HírKlikk 2019. július 28. 16:08 2019. júl. 28. 16:08

Orbán Viktor nemzetközi mozgástere jelentősen bővült az utóbbi években, a 68-as nemzedék viszont egyre kevésbé talál követőkre - mondta Lánczi Tamás politológus, a XXI. Század Intézet igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Az elemző kiemelte: az illiberális demokrácia említése ma már korántsem vált ki olyan nemzetközi ellenkezést, mint az első alkalommal, 2014-ben. Orbán Viktor tusványosi beszédeit - tette hozzá - nem csupán óriási érdeklődés kíséri, de az abban megfogalmazottakkal ma már egyre többen értenek egyet külföldön is. Különösen jelentősnek nevezte Olaszország támogatását, hiszen ezzel a Brexit utáni EU harmadik legerősebb állama sorakozott föl a visegrádi államok mellé. 

Lánczi Tamás a miniszterelnök politikai pályájának lényegét abban látja, hogy nem fogadja el "a liberálisok kártékony, előjogokat védő kompromisszumait". Azt mondta: utóbbiak tagadják a tusnádfürdői beszédekben megfogalmazott értékeket, azt gondolván, hogy a történelem helyes irányát kizárólag ők ismerték fel.

A szakértő szerint a 20. század diktatúráit idézi, ahogy a liberális elit kirekesztette a nyilvánosságból mindazokat, akik nem értettek velük egyet, és "egzisztenciálisan is igyekeztek ellehetetleníteni őket". Politikai nyelvezetük, ízlésük, és "a kontinens hanyatlását okozó elveik" azonban a 68-asok "kiöregedésével" egyre jobban visszaszorulnak  - jelentette ki az elemző.

Forrás: MTI/Hírklikk