Jó hír a nyugdíjasoknak

HírKlikk 2019. augusztus 15. 15:15 2019. aug. 15. 15:15

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap tette közzé első becslését a GDP idei második negyedéves alakulásáról. A jelentés szerint az elemzők által vártnál mérsékeltebb ütemben lassul a gazdaság az első negyedévhez képest: a kiigazítás nélküli nyers adat 5,1 százalékos bővülést jelzett. Így az első félévben összességében 5,1 százalékkal nőtt a magyar gazdaság.

Ez egyebek mellett azért fontos, mert a nyugdíjtörvény értelmében amennyiben a GDP nagyobb 3,5 százaléknál az adott évben, akkor prémiumot kell fizetni az időseknek. Erre idén minden bizonnyal sor kerül, s a legfrissebb jelentés alapján még jobbak is a kilátások, mint pár héttel ezelőtt voltak.

Ha abból indulunk ki, hogy ebben az évben 4,7 százalék lehet a GDP üteme, akkor azt kapjuk, hogy még egy kisebb, 60 ezer forint körüli havi nyugdíj esetén is szemmel látható, 18 ezer forint körüli összeg érkezhet prémiumként szokásos módon az év végén. A jelenlegi átlagnyugdíj, 135 ezer forint mellett pedig 24 ezer. Ennél több nem lehet, mivel a nyugdíjtörvény limitálja az összeget azáltal, hogy a prémium kiszámításának képletében 20 ezer forintban határozza meg a szorzat egyik számának alapját.

Ehhez jön még hozzá szintén év végén a nyugdíj kiegészítése, ami a tervezettnél magasabb infláció miatt jár a nyugdíjasoknak. A járandóságokat 2,7 százalékkal emelték év elején, ehhez képest az idősek kosara szerint számolt inflációs január és július között 3,42 százalékos volt számításaink szerint. Ez pedig azt jelenti, hogy ezen a címen éves átlagban 10 800 forint jár, amit novemberben szokott kifizetni az állam - írja a Privátbankár.hu.