Jogunkban áll tudni, hogy mire készül Magyarország!

FSP 2019. február 19. 15:10 2019. feb. 19. 15:10

Választott vezetőink újra kék plakátokkal szórják tele az országot. Sokba van ez nekünk magyar adófizetőknek. Pontos összeget nem tudunk, mert nem szokták az orrunkra kötni, de majd valamelyik párt, civil szervezet, vagy magánszemély „kiperli” az adatot, és akkor megtudjuk mi is.

Addig csak azt tudjuk, hogy Brüsszel – legalábbis Orbán Viktor szerint - mire készül.

Hogy Magyarország kormánya, azaz, Orbán Viktor mire készül, azt nem tudjuk. Pedig, a magyar embereknek ezt is joguk volna tudni. Már csak azért is, mert egyre többen vannak, akik szerint Orbánnak az a terve, hogy kivezesse Magyarországot az Európai Unióból.

Ez persze még viccnek is rossz, ezért az a valószínűbb, hogy Orbán nem az Európai Unióból történő kivonulásra készül, hanem arra, hogy ő maga főszerepet játsszon az európai politikában. És ha ennek az az ára, hogy meggyengítse az Uniót, akkor semmi sem tartja vissza Orbánt, hogy elérje a célját. Magyarország már kicsi neki. Kinőtte ezt a hazát, melynek határai jelen állás szerint nem tágíthatók, s most nagyobb léptékekben gondolkodik.

Brüsszel szándékait eddig is ismertük, köszönőviszonyban sincsenek azzal, amit Orbán és a magyar kormány állít.  Ráadásul az Európai Bizottság a plakátkampány hírére azonnal cáfolta Orbán állításait. Vagyis az van, amit eddig is tudtunk: hogy semmi olyanra nem készülnek, amivel Orbán a magyarokat riogatja.

Orbánék szempontjából most az volna a tisztességes, ha előállnának a farbával: jöjjenek a kék, zöld, piros, vagy akármilyen színű plakátok, és ne Brüsszellel izmozzanak, hanem mondják meg, hogy mire készül Magyarország.