Jön Lázár, de nem oda - érkezik Merkely

Németh Péter 2019. június 11. 10:33 2019. jún. 11. 10:33

Elmúlt a június eleje, és a kormány összetételében nincs változás. Vagyis e pillanatban az a hír, hogy nincs hír. Ezt azért fontos itt és most leírnunk, mivel a hírklikk.hu – úgy gondolta: autentikus forrásból – azt közölte korábban, hogy értesülései szerint Orbán Viktor váltásra készül: az egyre több bírálatot kapó, és sok-sok furcsaságot nyilatkozó Kásler Miklóst leváltja az EMMI éléről, és helyére Lázár János nevezteti ki.

Nem tűnt az értesülés légből kapottnak; Káslert már a saját szakmabeliek, tehát az egészségügy dolgozói sem fogadják el, és akkor még nem beszéltünk a minisztériumhoz tartozó egyéb területek munkatársairól. Összességében semmi meglepő nem lett volna abban, ha Orbán meghúzza ezt a lépést, mint ahogy abban sem, ha a korábban „büntetését” töltő Lázár kapja meg a posztot. Lázár a kezdeti nagy löttyös ellenállásból, önálló karakter felmutatásából szép fokozatosan lépett vissza, és vállalt el megalázó megbízásokat is, csak azért, hogy kiengesztelje a miniszterelnököt. 

Nos, Orbán – ha volt valóban ilyen terve – még sem cserélte le az általa megtalált Káslert, egyesek szerint azért nem, mert még nincs meg a váltás győztes kommunikációja. Tudjuk, hogy Orbán Viktor nem viseli a vereséget, elfogadhatatlannak tartja, hogy kormánya bármely területen hibázna, kizárólag a győzelmi jelentések világában él. És ezt várja el munkatársaitól is, legalább is a nyilvánosság előtt.

Ráadásul Kásler esetében saját tévedéséről kellene számot adnia, hiszen orvosi berkekből származó információk szerint magát a kormányfőt varázsolta el az Onkológiai Intézet volt főigazgatója. Hogy ehelyütt mit is jelenthet a győztes kommunikáció, nem tudjuk, de annyit sejtünk, hogy Kásler, ha be is következik az miniszteri búcsúja, illő megbízatást kap majd. Nyilván rendkívüli és megbízott már nem lehet, mert azt a tisztet most már Balog Zoltán tölti be – bár semmi nem tiltja, hogy több is legyen belőle -, de Orbánt ismerve meg fogja találni a megfelelő végkielégítést. 

Merthogy a hír, noha nem következett be a jósolt időre, továbbra is tartja magát, csak éppen új szereplőkkel. A jól értesültek úgy tudják: a várakozás alapvető oka, a már említett győztes kommunikáció hiányán túl, az Európa Parlamenti választás volt. Egészen pontosan az, hogy mi történik majd Trócsányi Lászlóval. Az igazságügyi miniszter a Fidesz EP listájának vezetője volt, és várományosa egy biztosi posztnak az Európai Bizottságban.

Vagyis a távozó miniszter helyére mindenképpen új embert kell jelölni, és ez – a vájtfülűek szerint – meggondolásra késztette a kormányfőt, miként is rendezze át a sorokat. Annál is inkább, mivel a Fidesz embereinek sorsa e pillanatban felettébb bizonytalan az Unióban a Fidesz patentjainak a sorsa; kapnak e komoly funkciót, vagy a néppárti harag tartóssá válik. (Soros György szerint Manfred Weber, az Európai Bizottság elnöki posztjának várományosa elvtelen alkukra is képes, hogy megszerezze a pozíciót, így akár Orbánnal is hajlandó kiegyezni. Meglátjuk.) 

Visszatérve a magyar kormány esetleges átalakulásának ügyére, most azt a megoldást rebesgetik, hogy Lázár János visszatér ugyan a kormányba, de Trócsányi helyére, ő lenne az igazságügyi miniszter. De, súgják a bennfentesek, Kásler nem marad a helyén, már Orbánnak sem jó, ha ott tartja a minisztérium élén. Most új név került elő az EMMI élére, mégpedig Merkely Béláé. A kardiológus, egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának igazgatója, az MTA doktora e hónap végén lesz 53 éves. Szakmai elismertsége általános, politikai beágyazódását csak az jelzi, hogy ő a Semmelweis Egyetem rektora. Szakmai képességei, mondják a hozzáértők, megkérdőjelezhetetlen, vezetői képességeit is nagyra értékeli, kérdés persze, hogy mit tudna kezdeni egy ilyen megaminisztériummal, amely alá sok olyan témakör is tartozik, amely a számára, egyelőre idegen.