Káosz az LMP-ben

HírKlikk 2019. július 4. 11:52 2019. júl. 4. 11:52

Nem ért egyet az LMP csütörtöki közleményével Kanász-Nagy Máté, a párt ügyvezetője.

A Népszavának azt mondta: igaz, hogy valóban vannak még bizonytalan kerületek, azonban korántsem olyan rossz a helyzet, mint azt a közlemény sugallja. Szerinte gyakorlatilag egy igazán kérdéses kerület maradt, a IX., de ez sem abban a témában, amiről a közlemény szól.

Kanász-Nagy hozzátette: a ma délelőtti sajtótájékoztató – melyet Gegesy Ferenc, a IX. kerület korábbi polgármestere, Baranyi Krisztina IX. kerületi önkormányzati képviselő és Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője tart – tulajdonképpen az LMP IX. kerületének és Csárdi Antalnak a saját akciója, erről testületileg nem döntött az LMP. Úgy véli, abban mindenkinek igaza van, hogy olyan polgármesterjelölt kell, aki minden szereplő számára elfogadható.

Az LMP csütörtöki közleményében az áll: a párt Budapesti Regionális Kongresszusa június 15-én elfogadta a DK, Momentum, az MSZP és a Párbeszéd budapesti ajánlatát, ami az EP-választás fényében készült. Eszerint ha az LMP jelölőszervezetként támogatja az előválasztás győztesét, és támogatja a kerületi polgármester-jelölteket, akkor „garantálják, hogy az LMP minden kerületben legalább egy közös képviselőjelöltet állíthat”.

„A megállapodás részleteit kidolgozó tárgyalások azonban jelenleg úgy állnak, hogy a DK-Momentum-MSZP-Párbeszéd szövetség ígérete ellenére sem garantálja minden kerületben egy LMP-s képviselőjelölt indulását. Három hét tárgyalás után ezt több kerületben sem tudták, vagy nem akarják teljesíteni” – írták, hozzátéve: elkötelezettek abban, hogy a Fideszt leváltsák Budapesten, és a pártok közötti teljes körű, méltányos együttműködést létrehozzák.

Forrás: Népszava