Kásler visszaszólt Orbánnak: Akkora királyok vagyunk, mint Szent István

Föld S. Péter 2019. szeptember 13. 08:44 2019. szept. 13. 08:44

Bírálat érte Orbán Viktor részéről Kásler Miklós Emmi minisztert, legalábbis a kötcsei Fidesz-piknikről kiszivárgott hírek szerint. A miniszterelnök állítólag nem elégedett minisztere munkájával, szerinte az oktatás és az egészségügy területén nem történt előrelépés. Kásler miniszter felvette a kesztyűt, és a Kecskeméti Televíziónak adott interjújában arról beszélt, hogy „a kultúrában és oktatásban is olyan fejlesztések vannak Magyarországon, ami Szent István óta Magyarországon még nem történt.”

Most ne gondoljuk azt, ami rögtön elsőre az eszünkbe jutna. Hogy itt már mindenki meghülyült, futóbolondok szaladgálnak felelős beosztásban, akik, nem mellesleg, milliárdok fölött diszponálnak. Gondolhatnánk persze ezt is, és volna ebben ráció, de ha kibontjuk az igazság minden részletét, akkor azt kell mondanunk, hogy Kásler miniszternek meglehetősen sok tekintetben igaza van.

Szent István korában ugyanis - és ezt szavahihető szemtanúktól tudjuk – nem volt akkora a korrupció, mint mostanság. Olyan elő nem fordulhatott, hogy a kormány valamelyik minisztere helikopteren utazott egy magánjellegű rendezvényre, vagy, hogy maga a miniszterelnök magángépen repült volna kedvenc csapata futballmeccsére, ki tudja, milyen ellenszolgáltatás fejében.

Vagyunk még néhányan, akik emlékszünk arra, hogy Szent István korában olyan sem volt, hogy a közbeszerzéseket kizárólag a csókosok kapják, s ebből kifolyólag a miniszterelnök és családja, valamint baráti köre pofátlan mértékben gazdagodjon. Ha az uralkodó ilyet tapasztalt volna, azonnal leváltja az illetőt, karóba húzza, felnégyeli és mellékbüntetésként ezer más módon fejezi ki nemtetszését.

És az sem volt mindennapos, hogy a kormány egyik minisztere következmények nélkül kijelenthesse, hogy a miniszterelnök és a főpolgármester közötti megállapodás, amely a főváros fejlesztését szolgálja, csak akkor érvényes, ha a választáson a miniszterelnöknek kedves személy győz. Ha Szent István ilyet hallott volna, bekéreti Gulyás Gergelyt, és azonnali hatállyal forró ólmot önt a fülébe, majd érdemei elismerése mellett, megrendült egészségi állapotára való hivatkozással elküldi őt az édes anyukájába.

Szent István korában tehát tényleg minden jó volt, majdnem annyira jó, mint most. Minden diák ingyen kapott tabletet és okostelefont, és az oktatásért felelős miniszter személyesen ellenőrizte, hogy mindegyiküknek tiszta-e a körme.