Kiderült, hogy néhány hét alatt nem lehet felkészülni Budapest vezetésére

HírKlikk 2019. június 23. 23:15 2019. jún. 23. 23:15

Vasárnap este rendezték a harmadik főpolgármester-jelölti vitát, ezúttal az ATV stúdiójában. A három jelölt: Karácsony Gergely, Kálmán Olga és Kerpel-Fronius Gábor ezúttal is mindent megtettek, hogy bebizonyítsák magukról, hogy felkészültek a főváros irányítására, azonban néha porszem került a gépezetbe. Időnként a tárgyi tudást demagóg mondatok helyettesítették.

A vita önkorteskedéssel kezdődött. Karácsony azt emelte ki, hogy fél éve készül Tarlós ellenében, és készen áll a város irányítására. Kálmán Olga, aki több alkalommal cáfolta, hogy politikus akar lenni, azt hangsúlyozta, hogy nem hajlandó a politika nyelvén beszélni, embernyelven társalog majd a választókkal. Kerpel-Fronius Gábor meg is szólta Kálmán Olgát, hogy a városvezetés kőkemény politikai feladat, úgyhogy ne próbálja bagatellizálni. A Momentum jelöltje azt emelte ki, hogy remekül tud rendszert szervezni és irányítani. 

Ezt követően a közlekedéssel kapcsolatos villámkérdésekkel folytatták. Karácsony Gergely tökéletesen abszolválta, ő tudta, mennyi pontosan egy jegy ára, Kálmán Olga eltévesztette a nyugdíjas-bérlet árát, Kerpel-Fronius pedig a diákbérlet tarifáját.

A bérlakás fronton Karácsony Gergely ugyancsak tudta, hány bérlakás áll üresen, Kálmán Olga ekkor is tévesztett, nem tudta, hogy melyik kerületnek van a legtöbb szociális bérlakása, Kerpel-Fronius nagyjából sejtette, hogy hány bérlakás áll üresen. 

Aztán a jövővízió került terítékre. Kerpel-Fronius egy elszámoltatási biztost nevezne ki, és Budapest előnytelen szerződéseit felbontaná, illetve egységes átlátható szabályokat dolgozna ki, ezekhez idomítaná a főváros gazdálkodását, ugyanis szerinte alaposan megterheli Budapestet a ránehezedő, lerabló maffia. Kálmán Olga a számos alkalommal hangoztatott egészségügyi intézkedéseket sorolja – amiből kettő adott, a harmadik meg a kormány hatásköre. Továbbá ígéri, hogy minden hónapban tíz roncsbuszt lecserél elektromosra, a 3-as metrót légkondicionálókkal szerelteti fel, illetve napi rendszerességgel tisztítja az utcákat.

Karácsony-bevezetné a Tiborcz-adót, azaz megsarcolná a félmilliárdnál drágább villákat. (A miniszterelnök veje zokon vette, hogy adót neveztek el róla, így perrel fenyegeti Karácsonyt, aki alig várja, hogy a bíróságon ütközhessen Tiborczcal.) Ezenkívül Karácsony óriási zöldítési programot menedzselne – és Budapest belsejében hozna létre egy új erdőt. Illetve lefelezi a budapesti tömegközlekedési tarifákat, amelyek most drágábbak mint például Bécsben a havibérlet-árak, noha az osztrák főváros lakói vagy háromszor annyit keresnek, mint a budapestiek. 

Ezután Kálmán Olga és Karácsony csörtéztek az elektromos buszokon. Utóbbi azzal érvelt, hogy e járgányok mellett Párizs városa a leginkább elkötelezett, ám még ott sem cserélik a csuklós buszokat elektromosra, egész egyszerűen azért, mert ilyen teherrel nem boldogulnak a környezetkímélő járgányok motorjai. Kálmán Olga közbevágott: nem baj, ha az elektromos buszok kisebbek, a kormány áprilisi mondása szerint háromezret készül belőlük vásárolni, úgyhogy csak eleget kell kérni a kabinettől. (Hogy a kormányt milyen érvekkel lehetne a buszok átadására rávenni, a Demokratikus Koalíció által támogatott jelölt nem beszélt.)  

A legfontosabb célok...

Kerpel-Fronius Gábor egyik legfontosabb célja, hogy a budapestieknek jövedelmük legfeljebb 30 százalékát lehessen albérletre költeni. Ennek érdekében a Momentum jelöltje 3 forrásból bővítené az önkormányzati bérlakások állományát. Bevezetné a lakatlansági adót, azaz akinek ingatlana üresen áll, az fizet, megsarcolná a 2 millió vendégéjszakát kipörgető airbnb-lakásokat, és arra kényszerítené az építési vállalkozókat, hogy adott számú lakást féláron adja át az önkormányzatoknak.

Karácsony Gergely számára az egyik legfontosabb kérdés a közlekedés. Az MSZP-Párbeszéd jelöltje szerint a leginkább célravezető a kötött pályás viszonylatok fejlesztése – így a meghosszabbított metróvonalaknak hála például az agglomeráció lakói tömegközlekedéssel járhatnának dolgozni. Ezzel párhuzamosan a havi bérletek ára felére csökkenne, ez körülbelül 50 ezer forint megtakarítást jelentene egy évben. Ezt az összeget egyébként nemcsak a buszozók, villamosok, és így tovább, kaphatnák meg, hanem az autósok is. Pontosabban azok, akik a belvárosban élnek, de hajlandók a külvárosban parkolni.

Kálmán Olga prioritása az egészségügy. Például az, hogy Budapesten 5 percen belül lehessen időpontot foglalni szakrendelésre. Simon András azon kérdésére, hogy ettől megváltozik-e az a gyakorlat, miszerint a betegek hosszú heteket várnak a kezelésre, illetve fél napot töltenek a rendelőben, a Demokratikus Koalíció által támogatott jelölt nemleges választ adott. És azt sem vitatta, hogy az egészségügy jelenleg a kormány hatásköre – mióta az intézményeket elvették az önkormányzatoktól. De azt mondta: hatásos érveket fog majd megfogalmazni a miniszterelnöknek és az illetékes tárcának, hogy változzon a helyzet. 

 

Forrás: Népszava/Hírklikk