Kirúgások a köztévénél

HírKlikk 2018. november 30. 17:04 2018. nov. 30. 17:04

Közös megegyezéssel távozott posztjáról Szabó Edina, a közszolgálati Duna TV csatornaigazgatója, de a „közös megegyezés” valójában azt jelentette, hogy Papp Dániel vezérigazgató felállította Szabót és stábját a csatorna éléről, miután konfliktusba keveredtek a műsorstruktúrával kapcsolatban – írja két „megbízható” forrásra hivatkozva a 444.hu, hozzátéve, hogy az MTVA sajtóosztálya három nap után sem reagált kérdéseikre, az érintett pedig nem akart nyilatkozni az ügyben.

A portál értesülései szerint Szabó több koncepciót készített a Duna TV megújítására vonatkozóan, de ezeket a vezérigazgató lesöpörte az asztalról. Szabó a meetingeken állítólag nyilvánosan is kritizálta Pappot. Szabó dolgozott Schmitt Pál sajtótitkáraként is, de hét évig személyesen Orbán Viktor sajtófőnöke volt. 2017 tavaszán érkezett az MTVA-hoz

A 444 úgy tudja, Szabóval együtt mennie kellett a csatorna vezetésének is. 

Ezen kívül Papp Dániel megszüntette Belénessy Csaba volt MTI vezérigazgató tanácsadói szerződését is. Az érintett ezt megerősítette a 444-nek. Elküldték a kontrolling osztály vezetőjét és több munkatársát is.

Mindezek mellett a hirado.hu szerkesztőségéből is elküldtek hat, vagy más források szerint nyolc kollégát, hivatalosan azért, mert beolvad az MTVA-ba a cég eddigi leányvállalata, az online közmédia oldalait működtető Új Média és Teletext Kft.