Kitört a botrány Budaörsön a miniszter döntése után

HírKlikk 2019. július 22. 07:22 2019. júl. 22. 07:22

Wittinghof Tamás budaörsi polgármester számolt be róla Facebook-oldalán szombaton, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemrég elutasította két helyi iskola, az Illyés Gyula Gimnázium és a Herman Ottó Általános Iskola igazgatóinak (Turcsik Viktor illetve Árendás Péter) pályázatát.

A 444.hu által kiszúrt posztban a polgármester azt írja, hogy 

 

„évtizedek óta mindenki megelégedésére dolgozó, komoly sikereket maga mögött tudó jelenlegi igazgató újabb öt évre benyújtott pályázatát dobták vissza; mindketten egyedüli pályázók voltak, a tantestület, a szülők és a képviselő-testület támogatását élvezve.”

Wittinghof szerint nagy felháborodás van az elutasítások mögött, és alighanem emiatt a minisztérium úgy döntött, hogy - mivel más pályázó nem volt - egy-egy évig meghosszabbítja az intézményvezetők szerződését. Azzal együtt, hogy a pályázatukat nem fogadták el:

„Ez persze csak arra jó, hogy teljes bizonytalansában tartsák őket és az intézményben dolgozókat, tanulókat egyaránt.”

Az önkormányzat, írja a polgármester, hiába áldozott annak idején sok pénzt és energiát az intézményekre, azokat a kormány elvette tőle, így az igazgatói kinevezésekbe sincs már beleszólásuk, „a kormányzatnak pedig láthatóan nem számít sem a budaörsi szülők, sem a tanárok, sem pedig a város választott képviselőinek a véleménye.”

Forrás: 444.hu