Kocsis Máté – irány a nyílt diktatúra

A történet, amely ugye immár tizenhárom esztendős, csak azért jutott most eszembe, mert a magyar kormánypárt képviselői lelkesen hazaárulózzák azokat a képviselőket, akik nem szavazták meg a Fidesz funkcióba jelölt politikusait az EU-ban. Kocsis Máté azonban nem elégedett meg ennyivel, a hazaárulót már túl gyenge jelzőnek találta, meg is fenyegette a Demokratikus Koalíciót azzal, hogy a magyar parlamentben fognak visszavágni, megfosztják bizottsági tisztségeitől Varju Lászlót és Vadai Ágnest.

Mielőtt gyorsan elítélnénk a Fidesz frakcióvezetőjét, annyit érdemes rögzíteni: tényleg nem könnyű eldönteni, hogy erkölcsileg igazolható-e, ha a magyar a magyart nem támogatja külföldön. Szívesen hajlanék arra, hogy ez bizony nem szép dolog, de ezen a logikán újra csak oda jutunk, hogy a Fidesz néppárti felfüggesztését sem lett volna szabad elfogadni, miközben ennek pontosan az ellenkezőjét írtuk, amikor ez aktuális volt. Szóval a kérdés az, hogy melyik a fontosabb: a jogállamiság megőrzésére való törekvés, vagy a honfitársi szolidaritás.

És, ha ezen a vonalon haladunk tovább, akár végletes következtetéseket is levonhatunk, akár a diktatúra üdvözlése, támogatása is elfogadhatóbbá válik, ha azt nemzettársaink valósítják meg. Márpedig ugye ez nincs így; pusztán a közös állampolgárságunk nem írhatja felül a demokratikus jogaink gyakorlását. Márpedig, ha innen közelítem meg, akkor kifejezetten farizeus viselkedés lenne, ha a magyarságunk okán mást mondanánk, képviselnénk külföldön, az Európai Unióban, mint Magyarországon. A DK, a Momentum és a szocialista Ujhelyi István nem a pénz elvétlét szorgalmazták, pusztán a fideszesek pozícióba jutását akarták megakadályozni.

Az állampárti válasz azonban ennél sokkal durvább, már ha Kocsis Máté nem csak a levegőbe beszélt. A Fidesz az utóbbi időben egyre többet hivatkozik arra, hogy lépéseit a választói felhatalmazás alapján teszik, tették meg, mintegy zárójelbe téve a kisebbségben maradtak jogait. Kocsis tipikusan diktatórikus gondolkodása áthatja a kormánypárt működését; ez alapján a többségnek mindenhez joga van, akár a parlamentet is átalakíthatják kényük-kedvük szerint. Mellesleg ez már régen megtörtént; az országgyűlés lényegében formális munkahellyé vált, az ellenzéknek csak látszat jogosítványai vannak, érdemben semmit nem tud elérni.

Erre jó példa a pénteki nap, amikor a költségvetésről szavaznak úgy, hogy a közel ezer, nem kormánypárti módosító javaslatot az utolsó darabig leszavazták, amikor Demeter Mártát egy nemlétező bűncselekménnyel vádolva kiadják az igazságszolgáltatási eljárásnak, amikor a köznevelési törvényt úgy alakítják át, hogy jogszabályokkal fenyegetik meg az alapítványi és magéniskolák létét. Ezeket a döntéseket is arra hivatkozva hozzák meg, hogy a választók erre hatalmazták fel őket. Pedig a választók semmi ilyenre nem hatalmazták fel, már csak azért sem, mert a Fidesz semmilyen programot nem is hirdetett meg. Ezzel persze nem vonjuk kétségbe a kétharmad jogosítványait, még akkor sem, ha amúgy ehhez a kétharmadnyi többséghez csalárd módon jutottak Orbánék. A kormánynak, természetesen, van szabad mozgástere, ha rosszul teszi a dolgát, majd leváltják.

Már persze akkor, ha nem úgy és nem olyan mértékben alakítják át a választási törvényeket, amelynek következtében normális választáson szinte lehetetlen a váltás. Márpedig Magyarországon majdnem ilyen helyzet van, a pálya több, mint lejtős, ami persze nem menti fel az ellenzék tehetetlen és elfogadhatatlan politikai mozgását. A kormánypárt minden lényeges törvényt maga felé hajlított, éppen hogy semmibe veszi a választói akaratot, tolja, folyamatosan tolja a rendszert a nyíltabb diktatúra felé. Ennek lenne látványos lépése, ha keresztülvinnék Kocsis Máté javaslatát. Nem azért, mert bármely ellenzéki képviselő bizottsági elnökként, alelnökként féket jelenthetne a többséggel szemben, mert nem jelent, hanem azért, mert a Fidesz azt bizonyítaná, hogy bármit megtehet.

Ha akarja elveszi a szót a politikai ellenféltől, ha akarja megbünteti képviselőit, ha akarja kitiltja az ülésteremből, mint ahogy a neki nem tetsző újságírókat is, ha akarja meg se hallgatja, vagy lesöpri az ellenzéki javaslatokat, és ha akarja – lám – kiebrudalja a bizottságokból is a túloldalon állókat. Mellesleg, ha mindez megtörténik csak azok véleményét erősítik meg, hogy az ellenzéknek ott kell hagynia a magyar parlamentet; a diktatúrához asszisztálni, ahogy mondani szokták: több, mint bűn, hiba. 

Mint ahogy megszavazni az Európai Parlamentben az olyan szereplőket, akik ezt a politikát képviselik, hitelesítik.