Komoly levelet kapott otthonról az amerikai nagykövet

NVZS 2018. december 21. 16:18 2018. dec. 21. 16:18

„David Cornstein megpróbál Orbán közelébe férkőzni, ami nem csak amiatt igen furcsa, mert nem éppen az amerikai nagykövetek szoktak udvarolni a fogadó ország vezetőinek, hanem azért is, mert annak az embernek igyekszik a kedvébe járni, aki példátlan módon kiebrudalt az országból egy amerikai egyetemet” – fejtette ki megkeresésünkre Avar János Amerika-szakértő. Cornstein a napokban még Orbán kedvenc focicsapatának, a MOL Vidinek is megnézte a meccsét, s ott a VIP-páholyban beszélgetett a magyar miniszterelnökkel. Közben amerikai szenátorok újabb levelet írtak Cornsteinnek.

„Ha legalább nem európai futballmeccs lett volna, hanem amerikai focimérkőzés” – reagált nem is kevés iróniával Avar János David Cornstein legújabb szokatlan húzására, a székesfehérvári stadionban tett látogatására, amelyet egyébként az Átlátszó szúrt ki. Az ügynek további pikantériát ad, hogy a rabszolgatörvény ellen zajló nagy budapesti tüntetéssel egyidőben ült és beszélgetett a fehérvári stadion VIP páholyában Orbánnal.

„Igaz, Cornsteint amatőrnek tartják, olyannak, aki nincs tisztában a dolgokkal, de még akkor is furcsa, hogy így próbál találkozni a magyar miniszterelnökkel; pedig egy amerikai nagykövet nagy úr, még Leonyid Brezsnyev is fogadta az akkori moszkvait” – fejtegette Avar János. Még furcsábbá teszi az egészet az, hogy Orbán olyan lépést is tett – kiebrudalt egy amerikai egyetemet,  a CEU-t –, amely szembe megy az amerikai érdekekkel. Mintegy harminc amerikai egyetem működik a világban, jó fél tucat arab országokban, de még ott sem bántották soha ezeket az intézményeket – tette hozzá.

Avar visszakérdezett amikor azt kérdeztük tőle, hogy mennyire megy szembe a Trump-vonallal Cornstein, aki egy olyan politikusnak – Orbánnak – udvarol, akinek a miniszterelnöksége alatt sérelmet szenvednek az amerikaiak által vallott alapértékek, a demokratikus berendezkedés, a sajtószabadság, stb.. „Mi az, hogy Trump-vonal? Minden attól függ, hogy az elnök aktuálisan hogyan kelt fel” – közölte. Egyrészt az amerikai elnökkel valójában nem lehet együttműködni, másrészt azonban az is tény, hogy Cornstein amatőr – tett hozzá Avar, aki egyébként is reálisnak tartja, hogy Donald Trump egy vádalkuval nem is annyira a távoli jövőben távozik majd  posztjáról.

Miközben tehát az nem megszokott, hogy egy amerikai nagykövet udvaroljon a fogadó ország vezetőjének, az már igen, hogy amerikai szenátorok levélben figyelmeztessenek egy diplomáciai misszióvezetőt általuk fontosnak tartott dolgokra – mondta Avar arra a hírre reagálva, hogy amerikai szenátorok egy csoportja – köztük Bernie Sanders, aki az előző választáson Hllary Clinton demokrata párti kihívója volt, s aki jelenleg függetlenként politizál – levélben adott növekvő aggodalmának hangot amiatt, ami Magyarországon történik. A dokumentumban a demokrácia lebontásáról, a CEU kiszorításáról, a sajtószabadság jelentős szűkítéséről, a korrupcióért köztörvényesen és jogerősen elítélt Nikola Gruevszki volt macedón kormányfő kimenekítéséről és bújtatásáról, valamint az Oroszország melletti elköteleződésről írnak a politikusok.

„Obama elnöksége alatt is előfordult, hogy republikánus szenátorok írtak ilyesfajta levelet egy-egy nagykövetnek; ez nyomásgyakorlás, s  a Trump-adminisztrációnak szól” – mutat rá Avar, hozzátéve: nyomatékot ad azoknak a bírálatoknak, melyek amiatt érik a magát nacionalistának hirdető adminisztrációt, hogy szó nélkül hagyta a CEU kiszorítását”.