Koncz Zsuzsa: Miért hagytuk, hogy így legyen

- Hallgattam a minap a Retro rádiót, és meglepődtem, hogy téged hallak…

- Nyilván egy régi, régi dallal. Ez kicsit olyan olyan érzés, mintha már a saját emlékművem előtt állnék…Haha…Pedig itt vagyok,dolgozom, nagykoncertre készülök.

- De más is meglepett, nem pusztán az, hogy a kormánypártokhoz köthető rádióban játsszák a te dalodat, ami netán azt jelenti, hogy a 1990 előtti Koncz Zsuzsát ott befogadták…

- Kétségtelen a múltat végképp eltörölni nem lehet, pedig szorgalmasan dolgoznak rajta minden téren. Én biztosan nem is akarnám, hisz én ma is az vagyok, aki 77-ben a Ne vágj ki minden fát című Szörényi-Bródy dalt énekelte és ma is aktuálisnak hallom minden betűjét. Szóval értem, hogy játszanak, erre szerződtek! Mesélik, hogy egy állami tévécsatornán, ahol ismétléseket sugároznak, ott is látható vagyok. Végül is véges a repertoár, amit használhat egy erre szakosodott adó. És bizony ahhoz több generációnyi időnek kell eltelnie,hogy olyan neveket , kihagyhassanak mint, például az Illést, az Omegát, vagy a Fonográfot…

- Vagy éppen téged.

- Vagy éppen engem. Ha már végképp nincs mit játszani, akkor engem is lehet.

- De folytatom az eredeti gondolatmenetet: amit a Retro rádióban hallottam tőled, túlzás nélkül, mélyen elgondolkodtatott, ugyanis a Kárpátiék lánya ment. Szerinted hogy hangzana ma ez a szám? Ugyanúgy?

- Nem hiszem. Akik most mentek el, egy relatív szabad országból, a jelen helyzetet hagyták maguk mögött, bármikor visszajöhetnek. (Azoknak, akik nem ismerik a számot: Kárpátiék lánya 1956 után hosszú évekkel tér vissza látogatóba Magyarországra – A szerk.) De, ha mostanság meghallják ezt a számot, akár kint, akár itthon, bizonyosan eszükbe jut, hogy voltak dicsőségesebb napok is…

- Nem akarom agyonpolitizálni ezt a beszélgetést, még akkor sem, ha duplafenekű kérdéseket teszek fel neked, de azért kíváncsi vagyok, hogy szerinted, ha húsz év múlva hazajönne a Kárpátiék lánya…

- Aki most ment ki…

- Igen, aki most ment ki talán nem is akarna hazajönni.

- Ezt sose lehet tudni. Az emberi természet egy jó adag nosztalgiából is áll. Ezek alól vannak kivételek, de az biztos, hogy egy kor után kell, hogy az embernek legyenek emlékei. És ezek az emlékek bizony elő-elő jönnek, ide kötik őket is.

- Te voltál úgy valaha a pályafutásod során, hogy inkább valahol külföldön kellene élned, énekelned?

- Érdekes, hogy amikor a Jelbeszéd balhé volt, és egy egész lemezemet kitörölték mindenhonnét, és nem tudta senki,hogy folytatható-e a pályám, akkor sem gondoltam, hogy máshol is élhetnék.

- Miért gondolom azt, hogy rád színpad várt volna akár Franciaországban, vagy más európai országban is?

- Szerintem ezt rosszul gondolod. Én túlságosan kezelhetetlen vagyok, nem tudnak igazán befolyásolni.

- Ez mit jelent?

- Azt, hogy Nyugat-Európában és Amerikában a pénz diktál. Lady Gagának is kevés volt az, hogy fantasztikusan tehetséges, és remekül énekel, ráadásul kiváló zeneszerző is, kénytelen volt évekig hülyét csinálni magából a színpadon, hogy érvényesülhessen. Azt megtanultam, hogy kint azért az úgy megy, hogy akármekkora tehetség is vagy, és akármennyi pénzt is látnak benned, nem nagyon hagynak meg a saját bőrödben. Utoljára ez Joan Baez nemzedékének sikerült. Még a Beatles fiúknál, akiket nem nagyon lehetett karámban terelni, náluk is megvoltak a határok. Az ilyen határokat Magyarországon az úgynevezett kultúrpolitika szabta meg. Nem volt barátságos az sem, de a letiltás után hagyták, hogy színpadon az legyek aki vagyok, és azt énekeljem amit akarok és bármit elénekelhettem, mint ahogy Nagy Feróék is bármit elénekelhettek.

- Azt is mondod ezzel, hogy számodra Magyarország jelentette az igazi lehetőséget, mert itt lehettél az, aki vagy?

- Igen. De ehhez kellett Bródy János, aki, már a kezdetektől olyan szövegeket írt, amelyek teljesen lenyűgöztek. Távol álltak attól a megszokott és elvárt banalitástól ami az egész világot uralja a műfajban ma is. A Bródy-féle szövegek ma is mások, a népszerű trendeken kívüliek. Én majdnem kizárólag csak az ORI nevű állami szervezőirodával dolgoztam haknizni nem jártam, az nem az én világom. Mindig csak zenekarral énekeltem.

- Ha már a haknit mondod: mi a magyarázata annak, hogy a te intellektuális – én így nevezem – zenei stílusod képes évről-évre megtölteni tízezres sportcsarnokot?

- Annyian azért még az ici-pici Magyarországon is lakunk, hogy legyen helye és legyen közönsége ennek a zenének is. Meg talán mert őszintén hiszek magam is ebben a zenében, ezekben a dalokban.Ezt talán a közönségem is érzi, értékeli hisz manapság ez azért ritkaságszámba megy.

- Ezt milyen zenének mondanád?

- Nem tudok neki nevet adni, és ez nem baj. Az biztos,hogy a közönséget az is érdekli, hogy más mint amit mindenhol hall. Ami ömlik rá a hétköznapjaiban mindenfelől, liftekben, butikokban, rádiókban. Néha nyomdafestéket nem tűrő bemondások, hihetetlenül egyforma zenének nevezett fordulatok. Mi nem káromkodtunk, mi egész egyszerűen magyar nyelven beszéltünk, magyar nyelven énekelek, én néha költők verseit is, olyanokét, akiket tisztelek, becsülök elővettem, és ezt ma is megteszem, de követőt keveset találtunk. És akik mégis lennének, lehetőségük nincs, mert a médiát elfoglalták a teljesen egyforma, trendi zenék és előadók. Ez a világon mindenhol így van. A pár világsztáron kívül uniformizált a műfaj. Egymástól megkülönböztethetetlen hangok és zenék uralják a piacot.

- Egyébként követed a világ zenéjét, meg a magyart, vagy inkább a magad világába vagy bezárva?

- Hellyel-közzel bele-bele hallgatok, interneten főleg, illetve olykor külföldi televíziókat nézve. Amúgy ez a két dolog, az internet és a televízió lassan szétválik. Vannak külön internetes sztárok, rajongók, követők ezreivel akikről nem tudni tudnak-e egyebet is mint fotókon pózolni.Ők az influenszerek melyek, vagy akik elfoglalni látszanak az egész világot. És nehéz megállapítani kik kártékonyabbak ezek az internethősök, vagy a valóságsók primitív világa. Én azért inkább kihagyom mindkettőt.

- Látható Budapesten sok plakát, amelyek már a te márciusi koncertedet hirdetik. Ez a koncert mennyiben szól majd a társadalom mai problémáiról?

- Ugye nem gondolod, hogy azért csinálok új lemezeket, hogy ne énekeljem az új dalokat is? Ezek a dalok pedig arról szólnak ami körülvesz bennünket. Ami nap mint nap történik, látható,tapasztalható körülöttünk. Ugyanakkor a rendelkezésre álló idő véges tehát az Aréna műsorban úgy kell összeillesztenem a régi és az új dalokat, hogy azok dramaturgiailag is illeszkedjenek.

- Ez mit jelent?

- Azt, hogy az egyik dal felvetései megjelenjenek a következőben is. Nem ugyanazt a témát dolgozzák fel, de egy előzőekben megfogalmazott gondolatot folytatnak.

- Tehát ennek a koncertnek is lesz egy vezérgondolata?

- Nem tudom. A koncert címe: Így volt szép. Azért választottuk ezt, mert ez a dal egy kicsit a saját életemről is szól.Tehát ebben a koncertben benne lesz az is amiről a Corvinánál kiadott album-könyvben mesélek Zöldi Gergőnek, aki mindezt leírta. Kétségtelen kétélű a cím, többen felhívták rá a figyelmemet, hogy olyan, mintha búcsúzni akarnék a színpadtól. Nos, nem gondolnám, hogy ez lesz a búcsúkoncertem, bár azt az ember soha nem tudhatja, hogy mikor esik a tégla a fejére, de addig, amíg mondanivalóm van, márpedig van, és ha Bródy Jánosnak van kedve új dalokat írni, mint ahogy úgy látom, van, addig énekelni szeretnék.

- Nem vagyok biztos benne, hogy a kedv a legjobb kifejezés erre, inkább nevezném indíttatásnak, küldetésnek, belső kényszernek, hogy írni kell a dalokat. És lehet, hogy téged is ez a gondolat hajt, vagyis épp úgy, mint Bródyt…

- Ez így lehet. Ráadásul én is sokkal jobban szeretek ezekről a dolgokról énekelni, mint beszélgetni.

- Tudom igen, hogy nem akarsz politizálni, bárhogy próbállak is becserkészni, mert az a véleményed, hogy a dalaid elmondják azt, amit gondolsz a világról…

- Azt hiszem, hogy eléggé kifejezően elmondják. És többféle szemszögből is, ami szintén Bródy érdeme. Tehát nem csak azt nézi, hogy mi történt, azt is, hogy az ki mindenkinek a hibája, felelőssége de azt is, hogy nekünk, saját magunkat miért kell kárhoztatnunk.

- Úgy is fogalmazhatnánk, hogy miért kellett, hogy így legyen?

- Nem kellett; miért hagytuk, hogy így legyen,és ez nagy különbség!

- Lehet, hogy mindkét megfogalmazás igaz, nem?

- Azt gondolom, hogy mindennek megvan a maga oka, mindenből következik valami. Ha az ember sokáig nem néz szembe önmagával, - vagy akár egy nagyobb tömegű népesség teszi ugyanezt - nem tudja igazán helyretenni magát. Mint ahogy művészembernek sem sikerül ez mindig a kellő időben. Ezt pedig mindenkinek meg kell tanulnia. És ez lehet, hogy a tanulópénz, amit most fizetünk, neked, nekem, nekik. Tanulópénz arra, hogy egyszer megvalósuljon az, ami a szívünk vágya talán.

- Ha már itt tartunk: énekelsz a változásról?

- Hogyne.

- Mint vágyról?

- Mint realitásról. Ha csak az újkori történelmet végignézed, a múlt század elejétől mostanáig, akkor láthatod, hogy mindig minden változásban van, semmisem örök, egyikünk sem él örökké, senki nincs pozícióban örökké. Az ízlések cserélődnek. Meg a pofonok is.

- A pofonok szempontjából most melyik oldalon állunk? Adjuk, vagy kapjuk?

- Most főleg a kapjuk van túlsúlyban, különös tekintettel arra, hogy ma már nem az van, ami 2010-ben volt. Akkor a világban még azok voltunk akik a vasfüggönyt lerombolták.Hát ez elmúlt mostanra.…és nem „érdemtelenül”.

- Azt mondtad, hogy minden változásban van, semmi sem örök. De azért a te pályád abszolút egyenes vonalú, nem?

- Ezt én kívülről nehezen tudnám megítélni. A világról alkotott véleményem, és általában az emberi együttélésről alkotott véleményem, nem nagyon változott. Ez igaz.