Kötelesség is volt kezdeményezni Handó menesztését

NVZS 2019. május 9. 13:54 2019. máj. 9. 13:54

„Az Országos Bírói Tanácsnak (OBT) meg kellett tennie ezt a Magyarországon precedens nélküli lépést, hogy kinyilvánítsák a bírák nevében: nem tűrik a törvénysértéséket” – szögezte le a Hírklikknek Sándor Zsuzsa volt bírónő. Nem fűz ahhoz sok reményt, hogy az Országgyűlés az OBT előterjesztése nyomán elmozdítja Handó Tündét az Országos Bírósági Hivatali posztjáról, s mint mondja: „nem tudok olyan nemzetközi fórumról sem, ahova fordulni lehetne az ügyben”.

„Ez egy nagyon komoly figyelmeztetés az OBT részéről” – mondja Sándor Zsuzsa, emlékeztetve arra, hogy az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának elküldendő előterjesztésben tételesen felsorolják azokat a törvénysértéseket, amelyeket Handó Tünde elkövetett, majd ezek alapján javasolják, hogy az Országgyűlés mentse őt fel hivatalából.

Ahogy a Hírklikk is beszámolt róla, a részletes előterjesztés benyújtása után az Igazságügyi Bizottság  meghallgatja Handót és az OBT elnökét, majd bizottsági előterjesztés készül, amelyről a kétharmados Fidesz-többségű parlamentnek kell szavaznia. Kérdésünkre, hogy valószínűnek tartja-e Handó menesztését, Sándor Zsuzsa mosolygott, s némi iróniával megjegyezte: „soha nem lehet tudni”.

Azt is leszögezte, hogy ez a bírák kezében lévő végső eszköz, majd felvetésünkre, hogy akkor talán a figyelmet felkeltendő lépett csak az OBT, a volt bírónő hangsúlyozta: ennél sokkal többről, kötelességről van szó. „Ezzel azt is mondják, hogy ha nem élnek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a törvény biztosít a számukra, akkor maguk is bűnrészessé válnak a törvénysértésekben” – húzta alá.

Maga a jelentés – emlékeztetett – nem előzmény nélküli, sőt, nem előzmények nélküli. Egyrészt, amit most tételesen felsorolnak, az tulajdonképpen az OBT valamivel több mint másfél éves fennállása alatt tapasztaltak összefoglalója. „Menet közben is számos jelentést készítettek Handó Tünde működéséről, s ezekben a külön jelentésekben már egyesével felsorolták a jogszabálysértéseket, amelyekre Handó részben nem is reagált” – vázolta az előzményeket Sándor Zsuzsa. Ezek összegzése alapján alakult azután ki az a vélemény az OBT-ben, hogy  Handó méltatlan a hivatalára.

Másrészt korábban is figyelmeztették már Handót arra, hogy az OBT rendelkezésére áll egy ilyen kezdeményezés ehetősége. „Handó azonban gyakorlatilag úgy tesz, mintha nem is létezne az OBT, amivel alkotmányellenes helyzetet teremt, hiszen ilyen módon senki nem ellenőrzi őt, az egyszemélyi vezetőt” – szögezte le Sándor Zsuzsa. Hozzátette: „Az OBH elnöke nem létezőnek tekinti az őt ellenőrizni hivatott testületet, s mondja róla, hogy nem törvényesen működik – ráadásul ezzel a véleményével egyedül van, hiszen az igazságügyi miniszter és a Kúria elnöke is legálisnak tekinti az OBT működését”.

Handó egyébként nem cáfolt rá Sándor Zsuzsa véleményére. Ahogy mi is megírtuk: az OBH közleményben utasította vissza az alaptalannak mondott OBH-vádakat. A dokumentum szerint a „vitatott legitimitású” OBT „forradalmárságukat hangsúlyozó tagjai továbbra is alaptalanul vádaskodnak” az OBH elnökével szemben. „A mai napon eddigi tevékenységük megkoronázásaként egy valótlan állításoktól és tárgyi tévedésektől hemzsegő +balítéletet+ mondtak az OBH elnökének működéséről”, közölték. „Egyetlen céljuk, hogy minél nagyobb zavart keltsenek a bíróságok körül”.

Az OBT előterjesztése ugyanakkor tételesen, pontokba szedve sorolja, hogy Handó miben és hogyan sértette meg a törvényt, s mint írják, „a törvénysértések miatt az OBT összesen nyolc alkalommal élt jelzéssel az OBH elnöke felé, továbbá megállapította, hogy a sarkalatos törvényben előírt több feladata tekintetében 90 napon túl nem tett eleget kötelezettségének".