Kövér László: A halál kultúrája a szabadság nevében a rend ellen fordul

HírKlikk 2019. június 2. 15:54 2019. jún. 2. 15:54

A magyarság Szent István királyunk óta részese Európa keresztény építkezésének - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap a székelyföldi Csíkzsögödön.

A Szentháromság Plébániatemplom keresztúti bronzdomborműveit megáldó szentmisét követő beszédében Kövér László úgy fogalmazott, hogy a nyugati világot a halál kultúrája fenyegeti, amely anyagi érdekektől vezettetve szét akar verni minden lelki közösséget.

"A halál kultúrája a szabadság nevében a rend ellen fordul, a jog nevében a demokrácia létére tör" - hívta fel a figyelmet a házelnök.

 "Célja a természetes közösségek felmorzsolása olyan, a nemi, családi, vallási és nemzeti önazonosságukból kiforgatott, fogyasztói lényekké silányított egyénekre, akik értéktudatuk elveszítése miatt már képtelenek érdekeik felismerésére, képtelenek az önvédelemre, és ezért biztosabban alávethetők, uralhatók és kifoszthatók" - tette hozzá.

Kövér László szerint "mindez ellen az európai embernek csak a keresztény hite, a gyermekáldást vállaló családi szeretetközössége és az értékeiben öntudatos nemzeti közössége nyújthat védelmet".

A házelnök hangsúlyozta: a nyugati világ három dombra - az athéni Akropoliszra, a római Capitoliumra és a jeruzsálemi Golgotára - épült szabadságból, kultúrából és hitből.

A "nyugati világ nem létezhet a Golgota nélkül, Európa nem létezhet kereszténység nélkül" - húzta alá Kövér László.

"Minden fontos dolog, amit Európa az elmúlt századok alatt hozzátett az emberiség életéhez, valamiféleképpen kapcsolatban van a kereszténységgel: annak eszmeiségéből sarjadt, folyamatosan abból táplálkozik" - vélekedett.

A házelnök szerint a zsögödi keresztút egy európai emlékeztető arra, hogy "hit, hűség és áldozat nélkül senki számára nincs sem megmaradás, sem feltámadás". 

A csíkzsögödi műemlékvédelmi templom restaurálását a magyar kormány támogatta.

Forrás: Hírklikk