Kövér László ezúttal a fiatalokra szórta sugarait

Föld S. Péter 2019. szeptember 17. 12:11 2019. szept. 17. 12:11

Kövér László a vietkongokkal való példálózással nem lőtte el az összes puskaporát. Maradt muníció a tárban, jutott a magvasságokból Komlóra is, ahol a házelnök egy lakossági fórumon osztotta meg bölcsességét a megjelent érdeklődőkkel. „Az októberi választás a fiatalokról, az ő boldogulásukról szól.” Ezt mondta az országgyűlés elnöke, és ezzel a megállapítással, ha akarnánk, sem tudnánk vitatkozni. Mert Kövér Lászlónak ebben az esetben igaza van.

Az októberi választás ugyanis valóban a fiatalokról, szól. Meg persze az idősekről és a középkorúakról. Magyarul: rólunk, magyarokról. Arról szól, hogy milyen országban nőnek fel a gyerekeink, már akik még itt maradtak közülük és milyen országban éljük le mi, középkorúak és idősebbek a hátralévő életünket.

Nagyon nem mindegy. Ha Kövérék még sokáig maradnak, ez az ország olyan lesz, amilyet ők maguk 25 évvel ezelőtt csak rémálmaikban képzeltek volna maguknak. Elszörnyedtek volna az akkori liberális, istentagadó fiatalemberek, hogy milyen áporodott, barátságtalan, nemzetközi viszonylatban lesajnált helyet csináltak ebből az országból.

Ha csak a saját hazájukkal szórakoznának, nem volna baj, szívük joga, hogy ami az övék, tönkre tegyék. De ez a 93 ezer négyzetkilométer mindnyájunké, és élnek „dolgozók itt, költők is bűntelen”. Nem csak Mészáros Lőrincek, és Tiborcz Istvánok, akik lenyúlják a javainkat és nem csak Orbán Viktorok, akik mindennek az első számú haszonélvezői. Nem mindegy, hogy a fiatalok milyen országban nőnek fel, milyen lesz az az ország, amelyből elmenekülnek. És nem feltétlenül a megélhetés miatt (sokan azért is), hanem mert nem akarnak olyan országban élni, amelynek vezetői magasról tesznek a három T-re: nem tisztelik a tudást, lenézik a teljesítményt, semmibe veszik a tehetséget. Márpedig ezek tesznek naggyá egy országot, és nem a lakájmédiából ömlő szájkarate.

Igaza van Kövér Lászlónak, itt valóban a fiatalok jövője a tét. Sokszor leírtuk már, de nem lehet elégszer: ha egy szervezetbe méreg kerül, akkor az időben érkező és gondos orvosi kezelés mellett a paciens gyógyítható. Ha a méreg sokáig lappang a szervezetben, akkor a beteg gyógyíthatatlanná válik és meghal.

Ezt kell mérlegelnie október 13-án a fiataloknak és persze nem csak nekik. Hogy egy múltját megmásító, jelenét elhazudó, jövőjét ellopó rezsimben akarnak élni, vagy egy olyan országban, ahol nem Kövér László és a hozzá hasonló váteszek mondják meg, hogy valaki mikor jó magyar, jó szülő, és hogy mikor mondható családnak egy kapcsolat.

Az október 13-i választás kapcsán Kövér László önhibáján kívül igazat mondott. A tét valóban a fiatalok jövője és boldogulása. Hogy kell-e nekik Kövér házelnök és vele a sok, egyre ijesztőbb és értelmetlenebb ostobaság.