Közmunkára ítélhetik Bayert?

Németh Péter 2019. január 20. 07:53 2019. jan. 20. 07:53

Nagy Blanka, a kiskunfélegyházi 19 éves diáklány, láthatóan nem ijedt meg a kormánypárti média támadásaitól; bátran állt ki Budapesten is a színpadra, és bírálta Fideszt és a kormányt. De nem csak a színpadon mutatott bátorságot, ahogy erről már beszámoltunk, be is pereli mind az őt hazugságokkal vádoló orgánumokat, mind pedig az őt becsületében gyalázó Bayer Zsoltot és Bencsik Andrást. Litresits András, Nagy Blanka ügyvédje – aki egyébként Czeglédy Csabát is képviseli számos perben – a Hírklikknek nyilatkozva kijelentette: egyértelmű a helyzet, hazudtak a kormánysajtó képviselői.

- Hivatalosan is ön lett Nagy Blanka ügyvédje. Mi a pontos feladata?

- Első körben sajtóhelyrigazítási pereket fogunk kezdeményezni, illetve a törvénynek megfelelően a helyreigazítási kérelmeket megküldjük az Origonak, a Figyelőnek, a Lokálnak, talán a Ripostnak is. Az egész lejárató kampány kezdő lépést pedig Bayer Zsolt adta meg az Echo tévében január 13-án, és Blankával együtt úgy gondoljuk, hogy az ő szavai elérték azt a határt, amit a büntető bíróságok becsületsértésként, büntető eljárásban is értékelni fognak. Mégpedig oly módon, hogy megállapítják Bayer Zsolt büntethetőségét. Vagyis Bayert feljelentjük becsületsértés miatt.

- Ezek szerint két irányban indulnak el: a polgári perek a helyreigazításokat célozzák meg, míg Bayer esetében a büntetőjogban bíznak. Ön, mint Nagy Blanka immár hivatalos ügyvédje, nem tart attól, hogy további támadásoknak lesz kitéve az ügyfele? Másként kérdezem: volt önben olyan gondolat, hogy jobb lenne ezt az egész pert elengedni?

- Nagy Blanka ismerősökön keresztül talált meg engem, nem én kerestem meg őt, de most hogy személyesen is találkoztunk azt gondolom, hogy egy nagyon határozott, karakán lányt ismertem meg benne, aki nem hagyja magát, és éppen ezért – általam - megteszi a szükséges jogi lépéseket. Ha ilyen egyszerű hazugságokkal illették őt, tudniillik, hogy három tantárgyból bukásra áll, és őt ezek az állítások őt zavarják, akkor az eljárásokat meg kell indítani. Ráadásul ezeket a pereket lehetetlen elveszíteni, hiszen egyértelmű, hogy valótlanságokat közöltek a kormánypropaganda lapjai.

- Ahogy fogalmaz ügyvéd úr, úgy érzem, ha a család régi ügyfele lenne, lebeszélné Blankát erről a perről, nem?

- Nem beszélném le. Azt persze mondtam neki, hogy számolnia kell azzal, hogy ezek az eljárások továbbra is, úgymond, előtérben, célkeresztben tartják őt. Nos, a személyes találkozón meggyőződtem arról, hogy ő akarja ezt a pert, és végigcsinálja. Nem volt benne semmi dilemma, nem is lehetett volna lebeszélni az eljárás megindításáról. De egyébként sincsenek olyan körülmények, amelyek kockázatossá tennék a perek kimenetelét. Teljesen egyértelmű, hogy hazugságokat közöltek.

- A baj az, hogy a mai erkölcsi viszonyok közepette egyáltalán nem biztos, hogy egy ilyen per meghozza az elégtételt.

- Azt én is látom, már csak Czeglédy Csaba ügyei kapcsán is, hogy nincs az az összeg, aminek visszatartó ereje lenne, hiszen a magyar bíróságok jó ha pármillió forintot ítélnek meg a vétkes kiadókra, vagy szerkesztőségekre, és ezt az összeget ezek a médiumok be is kalkulálják a költségvetésükbe. Nem gond nekik kifizetni néhányszázezer, vagy néhány millió forintot; látható hogy miként működik a Fidesz, illetve kormánypárti média. Nyílt titok, hogy mi történik azon a térfélen, most például kormányhatározattal létrehozták azt a médiaholdingot, alapítvány formájában, amely központi utasítások alapján működik, és a munkatársak az utasításokat szolgai módon végre is hajtják.

- Visszatérve a perekre, de ennél a gondolatnál maradva: ma már a bírósági ítéletekre is fittyet hánynak; Bayer Zsolt például kijelentette, hogy nem fog Hadházy Ákostól bocsánatot kérni, még akkor sem, ha erre kötelezi őt az ítélet…

- Nekem is van olyan ügyem, például a biatorbágyi önkormányzattal kapcsolatos, amelyben a bíróság eltiltotta a sportpálya használatától a testületet – én a helyi lakosokat képviselem -, mert elviselhetetlen a zaj meg fényszennyezés, ám az önkormányzat nem tartja be a végzést. Magyarországon sajnos az önkéntes végrehajtás, a jogkövető norma nagyon alacsony szinten van.

- A Bayer Zsolt elleni személyiségi jogi per mire futhat ki?

- Ellene első lépésként egy magánvádas eljárást kezdeményezünk, ahogy említettem már, becsületsértésért. Ezt a feljelentést harminc napon belül kell megtenni, erre nyilván figyelni is fogunk. Ezt követően, vélhetően a Pesti Központi Kerületi Bíróságon indul majd meg az eljárás, először egy meghallgatással. Minden magánvádas eljárás így kezdődik, oda meg fogják idézni Bayer Zsoltot, illetve Blankát. Bayernek el kell döntenie, hogy bocsánatot kér-e, és ha ez netán megtörténik, akkor Blankának el kell döntenie, hogy elfogadja-e. Ha igen, akkor a bíróság megszünteti az eljárást, ha pedig nem, akkor folytatódni fog. Az első találkozó nem nyilvános, de ha az nem vezet eredményre, pár hónappal később meghallgatják mindkét felet, esetleg a tanúkat is, majd pedig meghozzák az ítéletet. Ez már nyilvánosan történik. Optimális esetben nyáron, vagy ősszel lehet belőle elsőfokú ítélet.

- És az mi lehet, már amennyiben nem azt mondja a bíróság, hogy Bayer csak véleményt fogalmazott meg…

- Ha megállapítja a bíróság a becsületsértést, lehet belőle pénzbüntetés, vagy – ad abszurdum – közmunkára való kötelezés. Nyilvánvaló, hogy végrehajtandó, letöltendő szabadságvesztés az nem merül fel egy ilyen jellegű büntetőeljárásban.

- Beszéltünk most Bayer Zsoltról, de azóta hasonló támadás érte Blankát Bencsik András részéről is. Őt is beperlik?

- Egyáltalán nem kizárt, hogy ő is sorra kerül. Azok a szavak, amelyeket ő használt mindenképpen elhozhatják az ő beperelését is.