Krizsó Szilvia otthagyja a képernyőt és a színpadot

- Látom, hirdetik a Krizsó show új produkcióját jövő hét keddre, pedig egyszer már elbúcsúztál a közönségtől. Ez most tényleg az utolsó televíziós talkshow lesz?

- Abszolút az utolsó! Mégpedig úgy fejezem be a műfajt, hogy az elmúlt hét évben készült beszélgetésekből szerkesztettem egy beszélgetős könyvet, amelynek bemutatója lesz egyben a búcsúm.

- Akkor ott lesz a magyar művészeti élet sok jeles képviselője, akikkel hónapról hónapra beszélgettél. Egészen pontosan hányan lesznek?

- Nagyjából 240 vendégem volt az elmúlt hét évben, ebből tizenhatot hívtam meg jövő keddre az Átriumba. Ott lesz Dés László, Molnár Piroska, Szilágyi Tibor.

- Félek, a teljes névsor kimerítené ennek a beszélgetésnek a kereteit. Pedig szeretném azt is tudni, hogy miért fejezed be ezt a részben televíziós, részben színházi produkciót?

- Úgy éreztem, hogy lassan elfogynak azok az ismert emberek, akikre egy ilyen típusú talkshow számíthat. És persze nekem sem könnyű megújulni.

- Csak nem azt akarod mondani, hogy a magyar művészvilág kétszáz valahány érdekes, színes, és okos emberből áll mindössze?

- Annyi legalább. ( Krizsós kacaj!) Tudod, az egy dolog, hogy én kit tartok érdekesnek, de az is fontos, hogy a színház nézői kire kíváncsiak, kire jönnek be. Továbbá azt is figyelembe kell venni, hogy a képernyőn ki „megy át”, hiszen számomra a televízió előtt ülő közönség is nagyon fontos volt. Vagyis itt nem elég okosnak, érdekesnek, szórakoztatónak is kell lenni, persze marad azért sok szereplő, akit szívesen látnék.

- Volt olyan ember, akit meghívtál, de visszautasított?

- Talán három ismert ember mondta, hogy közéleti kérdésekről szívesen elmondanák a véleményüket, de saját magukat már unják.

- Elárulod, hogy kikről van szó?

- Maradjon ez titok. (Krizsós nevetés)

- Jó, politikusokról, politikáról beszélünk még. De előtte a show vendégeiről áruld el, kitől tanultál a legtöbbet?

- Valamit mindenkitől, de Grecsó Krisztián humorát, nyitottságát azért említem, mert Krisztián érdekfeszítően és őszintén beszélt szorongásairól, megfelelési kényszeréről, ami súlyos teher számára. Mindezen azonban át tudott lépni, és olyan utakat talált az életben, amiről nem is álmodott korábban.

- Ki volt számodra a legérdekesebb?

- Mindenki, komolyan. (Krizsós nevetés)

- Ki futotta nálad a legjobb formáját, aki sokkal érdekesebb lett, mint ahogy gondoltad?

- Talán Feke Pali, aki lebilincselt őszinteségével, életre szóló élmény volt számomra, ahogy a szerepeiről és az életéről beszélt, tele humorral. Egyszerűen nem tudtam abbahagyni a nevetést, már fájt az arcom.

- Apropó, te vagy talán az egyetlen magyar műsorvezető, aki az élő adás közben is épp olyan jókat tud, és mer nevetni, mint egy vidám baráti társaságban. Ez képesség, gyakorlás, adottság?

(hangos kacaj)

- Amikor más feszült, akkor is képes vagy nevetni?

- Igen, ez adottság, a barátaim imádják a kacagásomat, a férjem a legnagyobb táraságban is azonnal tudja, hogy a szoba melyik sarkában keressen. A nézők is díjazzák, ha jókedvű vagyok, néhányan persze kiütést kapnak tőle.

- Ők mondják azt, hogy vihogsz?

- Igen, de velük nem tudok mit kezdeni, én alapvetően vidám ember vagyok, s azonnal észreveszem a vicces helyzetet, amin persze nevetek. Így ez már névjegyemmé is vált, nem is mondok le róla. (Krizsós kacaj)

- Fontos volt neked, hogy a politika, vagy közélet ezekben a beszélgetésekben szinte semmilyen formában ne jelenjen meg, vagy lényegében ez is politika volt, csak más felülete?

- Egy ideje én már nem akarok politikával foglalkozni, sokkal fontosabbnak tartom, hogy a szinte állandó közönségnek legyen néhány önfeledt órája, amikor nemcsak szórakozik, hisz egy életút sikereiből kudarcaiból tanulni, építkezni is lehet. Közben pedig szabad jókat nevetni, nem kell a világ gondjait hurcolni. Politikai újságíróként próbáltam a közélet fonák ügyeire is keményebben rákérdezni, de ma már inkább azt tartom fontosnak, hogy a külvilág nyomorúsága ne telepedjen ránk. Vagyis én már nem akartam közéleti ügyekkel foglalkozni, annak megvan máshol a fóruma (Krizsós kacaj)

- Persze, tudjuk, megvan még köztévé, ahol az évezred elején együtt dolgoztunk, az Este című műsorban. Az egyik legismertebb politikai műsorvezető voltál, minden szakmai díjat megkaptál, mégsem maradhattál a Magyar Televízióban. Emlékszel még, kirúgtak, vagy magadtól jöttél el?

- Lassan már nyolc éve, 2011-ben kerültem le a közszolgálati televízió képernyőjéről, az ezt követő két évben – úgy szoktam fogalmazni – azért fizettek, hogy ne kérdezzek. Aztán felkínáltak egy rádióműsort, nyilván nem véletlenül.

- A hírhamisításáról elhíresült igazgatóról beszélnünk?

- Igen. (Nincs kacaj, csak hideg csönd)

- Azt persze nem akartad, ezért lett vége a karrierednek?

- Igen.

- És?

- Közös megegyezéssel elhagytam a Magyar Televíziót, s ezzel bizonyos értelemben a pályát is, egyszerűen kisétáltam az épületből. Nem volt már rám szükség. (csend)

- Pedig igyekeztél minden politikussal, kritikus, de elfogulatlan lenni. Kaptál ezért valaha szemrehányást?

- Volt, aki zokon vette, de inkább úgy éreztem, hogy a politikusok zöme, legyen az államfő, miniszterelnök, vagy épp parlamenti képviselő épp ezért tisztelt és becsült. Tudták, hogy egyenes vagyok, tudták, hogy rákérdezek mindenre, de azzal is tisztában voltak, hogy nálam szent a fair play, de kérlelhetetlenül őszinte vagyok mindenkivel, magammal is. A mai napig. Ezért is hagyom abban mostani szórakoztató produkciómat, a Krizsó-show-t.

- Amikor kijöttél a köztelevízióból nem akartad azt folytatni, amit addig csináltál, nem akartál, meg sem próbáltál politikai újságíróként a pályán maradni?

- Nem. (csend)

- Nem kaptál ajánlatot, nem akartak az ATV-ben vagy más kereskedelmi csatornánál alkalmazni?

- Voltak ajánlataim, még híradót is alapoztak volna rám, de akkor én már csömört kaptam az egésztől. Ne felejtsd el, hogy addigra nekem már megszületett a gyerekem, s inkább a családommal töltöttem az estéket, és nem poros stúdiókban. Egyébként is nagyon messze vagyunk már attól, hogy a sajtó színvonalasan tehesse a dolgát. Láttam egy filmet, amely a Washington Post egyik nagy vitát kiváltó cikke nyomán a bíróságon végződött sztoriról szól. Az ítélet kihirdetésekor a bíró felidézte: a szólás szabadsága, illetve a szabad sajtó védelme azért került az alkotmányba, mert alapvető feladata, hogy a népet szolgálja, nem pedig a kormányt, vagy a politikát. Talán patetikus, de ebbe a mondatba beleborzongtam. Ugyanis én is ezt gondolom az újságíró szakmáról. Azt nem tudom, itt elmondható-e, hogy veled és az egész egykori Az Este című műsor stábjával együtt. (Keserű Krizsó kacaj)

- Nem kell, ez az interjú nem Az Estéről, és nem is Kardos Ernőről szól, hanem rólad.    

Ahogy gondolod, de a filmbéli bíró idézett mondata után a könnyeimmel küszködtem. Azért hatódtam meg ennyire, mert mi közel tíz évig ebben a szellemben dolgozhattunk a Magyar Televízióban. Nyilvánvaló persze, hogy a négyévenkénti választáson mindenki szavaz valahová, de ha az újságíró komolyan veszi a hivatását, vagy saját magát, akkor a leadott szavazata nem befolyásolja, hogy milyen kérdéseket fogalmaz meg.

- Van ma kedvenc politikai műsorod?

- A híreket ugyan elolvasom, de egy ideje nem nézek közéleti műsort. A politika igazi szereplői ugyanis egyszerűen el sem mennek azokba a műsorokba, ahol nekik a valódi kérdéseket feltehetnék. Innentől kezdve ez a dolog engem már nem érdekel. 

- Ha kizárólag rajtad múlna, akkor csinálnál-e interjút Áder Jánossal?

- Azt hiszem, hogy nem.

- Nem tudnál mit kérdezni tőle?

- Nem. Lényegben mindent tudunk róla. (Krizsós kacaj)

- Esetleg Orbán Viktor jobban érdekelne?

- Ezen elgondolkodnék. (Krizsós kacaj)

- Vagyis?

- Ha azt kérdezhetnék, amit akarnék, akkor vele azért csinálnék. Attól függetlenül, hogy a politikával már nem foglalkozom, de arra kíváncsi vagyok, hogy mi jár Orbán Viktor fejében.

- És az ellenzék vezérével szívesen beszélgetnél? Egyáltalán tudod, kit tekinthetünk annak?

- Ezt én sem tudom, így aztán fogalmam sincs.

- Mást jelent ma TV-s személyiségnek lenni, mint egykor?

- Ezt nem tudom, szerintem a bőséges csatornakínálat ellenére sokan leszoktak a televízióról. A politikáról is. (Krizsós kacaj)

- Felismernek még az utcán?

- Sokan, de ma már inkább a talkshow miatt. Sokan sajnálják, hogy vége.  Ez jól esik, mert azt jelenti, hogy csináltam valami olyasmit, ami másoknak is fontos.

- Tehát november 26-án este Krizsó Szilvia meghajol, lemegy a függöny, elcsendesedik a taps. Utána mi lesz? Gondolom család, gyerek, kutya, de ezen kívül mivel foglalatoskodsz majd?

- Jó ideje, úgy 15 éve kommunikációs tréningeket is tartok, elsősorban üzletembereknek adom át, amit tudok a közszereplésről. Terveim között szerepel egy vállalkozókkal készített talkshow, mert tényleg nagyon érdekel a sikerük titka. Tudom, hogy köztük is sok az olyan személyiség, aki izgalmasan és szórakoztatva meséli el saját történetét.  (Csend) 

- Politikai műsor soha többé, vagy nem akarod mondani, hogy soha?

- Megtanultuk Hernádi Judittól, hogy soha se mond, hogy vége. Nem is mondom, de azt sem, hogy folytatni kéne.