Lassan jöhetnek a kommunista szombatok

NVZS 2018. december 7. 17:06 2018. dec. 7. 17:06

Magyarország felkészülhet arra, hogy útlezárások és sztrájkok bénítják majd meg azokat a területeket, ahol a „rabszolgatörvény” kínálta lehetőségekkel élni akarnak a munkáltatók. A szakszervezetek ugyanis arra készülnek, hogy a holnapi budapesti demonstráció után már hétfőn indul a tiltakozás második fázisa. Megjósolhatatlan, hogy szombaton hányan tüntetnek, csak annyit tudni, hogy szinte minden szakszervezet csatlakozott az akcióhoz, s jelezték részvételüket a diákok és az egészségügyi dolgozók is. A Parlament ma végül egy a korábbinál még durvább változatról szavaz, miközben a magyarok elsöprő többsége ellenzi a törvénymódosítás irányát.

„Ha pár napja még azt mondtam a Hírklikknek, hogy a tiltakozásokat országossá is lehet később duzzasztani...ebben a helyzetben majdnem minden eszköz megengedett, akkor most fokozottan igaz az állítás, még jobban feltüzeltek minket a tegnap esti fejlemények ” – mondta portálunknak Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága által tegnap este elfogadott módosító indítvány  ugyanis tovább fokozná a munkavállalókra a munkaadó részéről nehezedő nyomást, mivel most már olyan előterjesztésről szavaznak a képviselők, amely kollektív szerződés esetén a jelenlegi 250 órányi éves túlmunka helyett megengedi az évi 300-at, illetve a  munkáltató és a munkavállaló írásbeli megállapodása alapján akár a 400 órát is.

Marad a 36 hónapos elszámolási idő (azaz akár 3 év elteltével juthat csak a túlóra-pénzhez a dolgozó). A beosztást pedig a munkaadó a napi munkaidő kezdetét megelőzően legalább kilencvenhat órával módosíthatja.

„Ez még visszalépés is nem hogy attól, amiben a múlt hétfőn megállapodtunk az előterjesztő Kósa Lajossal, az eredeti változathoz képest is; már csak egy lépésre vagyunk attól, hogy a kormány megteremtse a jogszabályi feltételeket a kommunista szombatok bevezetéséhez, az önkéntes túlmunkához” – szögezte le portálunknak a szakszervezeti vezető.

Velük senki nem egyeztetett erről, Kósa utólag sem kereste őket, s informálisan sem tudják, mi történhetett, miért szigorítottak tovább az eredeti törvénytervezeten. Miként azt sem tudja, hogyan történhetett az, hogy a múlt hétfői Kósával való egyeztetésen elért eredményt a Fideszes politikus számos nyilatkozatában megerősítette, mondván, igazuk volt a szakszervezeteknek, majd teljes fordulatot végrehajtva mégis az eredeti tervezet maradt az érvényes, míg végül tegnap még azon is srófoltak egyet. „A fejlemények fényében arra lehet következtetni, hogy a tőke leüzent Kóséknak – akár a frakción keresztül, akár lobbista révén” – véli Kordás.

Mindenesetre ez alaposan feltüzelte az embereket, akik már eleve ellenzik a törvény ilyen irányú módosítását – mondja a szakszervezeti vezető, emlékeztetve a Policy Agenda által készített reprezentatív kutatás eredményére: a munkaképes korú lakosság 83%-a elutasítja a javaslatot, s csak 9% támogatja a kormánypárti kezdeményezést.

„Kíváncsiak voltunk arra, hogy átmegy-e a kormány üzenete, miszerint a munka törvénykönyvének a módosítása a munkavállalók érdekében történik  – hát nem ment át, kiderült, hogy nem lehet hülyére venni  népet, hiába a médiabirodalom hazugságai” – fogalmazott Kordás.

Kétféle narratíva alakult ki a javaslat kapcsán – olvasható ugyanis az elemzésben: a Fidesz azt mondta, hogy ezzel lehetőség nyílik arra, hogy többet kereshetnek a túlmunkával a dolgozók. Ezzel 12%-uk ért egyet. Ugyanakkor a szakszervezetek által is képviselt kijelentéssel, amely szerint „a túlóraszám növelésével növekszik a dolgozók kiszolgáltatottsága”, már 81%-uk ért egyet. (A válaszadók 4% mondta, hogy egyik állítást sem fogadja el, és 3% nem tudott dönteni a kérdésben.) Ez pedig azt jelenti, hogy a Fidesz nem volt képes érvényesíteni narratíváját a kérdésben.

Mindennek fényében hányan vesznek vajon részt  a rabszolgatörvény elleni holnapi demonstráción? – kérdeztük Kordást, aki azonban nem kívánt jóslatokba bocsátkozni. Mint mondta: „Annyi bizonyos, hogy nagyon nagy a felháborodás, mindenki mozgósít”. Hozzátette: reméli, hogy minél többen megértik, hogy mekkora a tét. Nem csak arról van ugyanis szó, hogy többet lehet keresni, hanem arról, hogy nem lesz magánéletük, romlani fog az egészségük, tovább nő a már eleve nagy leterheltségük, mindez összeomló munkaerőpiachoz és kaotikus állapotokhoz vezethet, amit nem szabad tűrni, miként azt sem, hogy a kormány nem a választói érdeket, hanem a tőke érdekét követi. A tüntetéshez rengetegen csatlakoztak és folyamatosan kapják az erről szóló értesítéseket. Majdnem minden szakszervezet – a konföderációkon kívüliek is – jelezték részvételüket, miként a diákok, az egészségügyi dolgozók is.

A külföld részéről is nagy a figyelem: a Német Szakszervezeti Szövetség (Deutscher Gewerkshaftsbund: DGB) elnöke videóüzenetben szól a résztvevőkhöz, miként az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) és az Industry All Global Union vezetése is. S a legfrissebb: az ITUC Nemzetközi Szakszervezetek Szövetsége (International Trade Unon Confederition) tegnap véget ért koppenhágai kongresszusán határozatot fogadtak el az ügyben.

Kérdésünkre, hogy a franciaországi események példaként szolgálhatnak-e (ahogy arra a sárga mellényes szimbólummal vannak is utalások), Kordás annyit mondott: „Sok minden indult már Franciaországból, például a nemzeti ünnepünk egyike, a célok is hasonlók”. Hozzátette: „azt még nem lehet megmondani, hogy Magyarországra nézve mi lesz a következménye, egy biztos, mi nem fogunk meghátrálni, s már hétfőtől elkezdjük a következő fázist”. Első körben félpályás útlezárásokra és sztrájkokra számíthatnak mindenütt, ahol a törvénymódosítás adta lehetőséggel élni akarnak a munkaadók. „Hiába fogadja el a Parlament, a törvény alkalmazásának a lehetősége a munkahelyeken fog majd eldőlni” – húzta alá.