László Imre megkoszorúzta Nagy Imre özvegyének emléktábláját

HírKlikk 2019. november 6. 12:57 2019. nov. 6. 12:57

Dr. László Imre, Újbuda polgármestere koszorút helyezett el Nagy Imréné Égető Mária emléktáblájánál, az Etele út 21-es számú háznál, ahol Nagy Imre özvegye élt.

„Kiemelten fontos, hogy megemlékezzünk a hősökről, tisztelegjünk a mártírok előtt. Nagy Imréné Égető Mária éppen olyan hős, mint férje, Magyarország volt miniszterelnöke. Bátorságával, kitartásával, hűségével az ország vezetője és a magyarok mellett állt a zsarnok elleni harcban, az igazságért és szabadságért küzdve. Kötelességünk emlékezni és fejet hajtani előtte és társai előtt.” – mondta Dr. László Imre, a XI. kerület polgármestere.

Az emléktábla az 1978-ban elhunyt özvegy utolsó lakhelyén, az Etele út 21. szám alatt található, és egy Áprily Lajos idézet olvasható rajta. „Aztán a dal visszhangját vesztve, félve / belenémult a hervadásba, télbe. / Gyámoltalan nő – szól a régi fáma – / urát keresve, sírba ment utána…”

Forrás: MTI